Magyar vállalat nyerte el az indonéziai elektronikus útdíjhálózat kiépítését
![Szijjártó Péter, Brüsszel, Facebook](https://cdn.origo.hu/2023/12/OIjg88YYmfHjDZW3qogtBK2S9-dXSaj6i8Ztum-8bVY/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2EzNjY3MDc4NzgxNjQwYTY5NWExYTYwOTZjYjAxOWI0.webp)
Szijjártó Péter azt írta:
ez a valaha volt egyik legnagyobb mértékű magyar technológiai export, amellyel a győztes magyar cég több mint 300 millió dolláros beruházást valósít meg.
A győztes magyar cég nemcsak kiépíti, de országszerte üzemelteti is majd az elektronikus útdíj-rendszert Indonéziában
- tette hozzá Szijjártó. A külgazdasági és külügyminiszter szerint a beruházás újabb egyértelmű bizonyíték arra, hogy a magyar technológia világszinten versenyképes, hiszen európai és ázsiai versenytársak sorának legyőzésével vezetett az út a sikerhez Jakartában.
Büszkék vagyunk a Roatex Zrt. sikerére és örülünk, hogy segíthettük útjukat. Ahogy eddig is, úgy a jövőben is szövetségesünk lesz minden olyan magyar vállalat, amely kész befektetni a külpiaci sikerek érdekében
- jelentette ki Szijjártó Péter.