Noha hivatalos adatok egyelőre nincsenek, a Wall Street Journal azt közölte: a Joe Biden szerdai beiktatásán védelmi feladatokat ellátó
Nemzeti Gárda mintegy 200 tagja kapta el a koronavírust az eseményen.
A gárdistáknak a hírek szerint olyan körülmények között kellett rendelkezésre állniuk, hogy az a napokban széleskörű felháborodást is keltett az országban. A közreadott képeken látható, amint
az egyenruhások egy parkolóházban zsúfolódnak, miközben „pihenőidejüket" töltik, egy számítás szerint pedig egyetlen mellékhelyiségen mintegy 5000 gárdatag volt kénytelen osztozni.
A vonatkozó parancs körülményeit még vizsgálják, a felelőst is keresik, de ez már nem segít azon, hogy
a koronavírus széles körben elterjedt a Nemzeti Gárda tagjai között.
A Politico által megszólaltatott gárdisták arról számoltak be, hogy a vírus terjedésével kapcsolatos óvintézkedéseket nem, vagy elégtelenül tartották be, Washingtonba érkezéskor több egység tagjainál csupán hőmérséklet-ellenőrzést végeztek.
Az egyik gárdatag azt mondta, sokan inkább magánúton végzik el a tesztelést. Információik szerint számos, indokolt esetben nem helyeztek karanténba katonákat, illetve arra is volt példa, hogy
a karantént idő előtt feloldották, mert a Joe Biden beiktatása előtti napokban nagyobb számban volt szükség a fegyveresek szolgálatára.
A pozitív koronavírustesztet produkálókon kívül jelenleg
több száz gárdatag tartózkodik karanténban szállodákban.
A tervek szerint minden gárdistán vírustesztet fognak végezni, hiszen washingtoni jelenlétükre a továbbiakban is szükség lehet.
Több államból, hozzávetőleg 26 ezer gárdatagot irányítottak Washingtonba. Ez a szám sok kritikus szerint indokolatlanul magas volt.