A hivatalos szlovák meghatározás szerint a vakcinázás első hullámában csak az egészségügyi dolgozókat és a rendvédelmi szervek - rendőrség, katasztrófavédelem, honvédség - munkatársait olthatják be - olvasható a pozsonyi egészségügyi minisztérium közleményében, amelyet azt követően adtak ki, hogy kiderült,
egyes EP-képviselők, polgármesterek és főiskolai rektorok is megkapták már soron kívül a vakcinát.
Ők általában azzal védekeztek, hogy az oltási kampány részesei, cselekedetükkel pedig csak népszerűsíteni akarták az oltást a konspirációs elméleteket gyártókkal szemben.
A volt teniszsztár, Dominika Cibulková soron kívüli beoltása viszont jóval nagyobb visszhangot váltott ki az 5 és fél milliós országban, amiért még Igor Matovic szlovák miniszterelnök kritikáját is kiérdemelte, aki azt ígérte, hogy a botrány kapcsán kivizsgáltatja az ügyet. Az előzményekről itt és itt számoltunk be korábban az Origón.
Cibulkovát és férjét, a teniszező egykori menedzserét, Michal Navarát a pozsonyi Kramáre kórház egyik alkalmazottja szabályellenes módon írta fel a beoltandó egészségügyi dolgozók listájára,
amit aztán a helyi sajtó megírt, és országos felháborodás lett belőle. A pozsonyi egyetemi kórház kénytelen volt kiadni egy közleményt is, amelyben azt írták, hogy
a súlyos hibát vétő alkalmazott hétfő óta már nem dolgozik a Kramáre klinika oltási központjában.
Cibulková közösségi oldalát elárasztották a kommentelők hozzászólásai, azok 90 százalékban bírálták a sportolót. Ezek után Dominika a közösségi oldalán tett hosszú bejegyzésében kért elnézést mindenkitől, és azt írta, ha tudta volna, hogy ekkora ügy lesz belőle, biztos nem kérte volna az ismerősét, hogy vegye fel a listára. Egyúttal arra biztatott mindenkit, hogy oltassa be magát.
Erre a szlovák egészségügyi minisztérium úgy reagált, hogy köszönik szépen, de ezt hivatalos úton is meg lehetett volna beszélni, és amennyiben még mindíg segíteni akar, úgy biztos szívesen fogadják bármelyik szlovákiai kórházban önkéntes segítőként a járvány elleni küzdelemben.
A pozsonyi Kramáre kórház pedig azt állítja, hogy Cibulkován és férjén kívül több hibát nem vétettek.
Mint arról a Paraméter beszámolt, ha abban az intézményben nem is, egy másikban viszont megtörténhetett a jogosulatlan személyek vakcinázása, ugyanis a TV JOJ arról számolt be, hogy
bizonyos kajakos sportolókat is soron kívül oltottak be, sőt a TV-nek ezt állítólag a belügyminisztérium nem hivatalosan meg is erősítette.
Olyan személyekről van szó, akik hivatalosan rendőr-sportolóként a belügyminisztérium alá tartoznak, járőrözést viszont soha nem végeztek az utcákon. A TV JOJ információi szerint beoltásukra azonban állítólag azokat a vakcinákat használták fel, amelyek egy adott nap után megmaradtak, legalábbis a szóban forgó oltási központok ezzel érveltek.
Az egészségügyi minisztérium ezért most országosan leellenőrzi az oltáson átesett személyek listáját, hogy kiszűrjék azokat, akik soron kívül kaphatták meg a vakcinát.