Beismerte az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EESC), hogy szankcionálni akarta a nemzeti érdekeket.
Ahogy arról az Origo is beszámolt a V4NA hírügynökség híre alapján,
az EESC egy új etikai kódexet fogadott el, melynek tervezetében az érdekütközések közé sorolta a nemzeti érdekek képviseletét.
A cikk megjelenése után két nappal az EESC kiadta a viselkedési szabályzatot, melyben az említett bekezdésben már teljesen más szöveg szerepelt.
A V4NA kérdésére
az EESC sajtóosztálya elismerte, hogy egy korábbi tervezetben szerepelt ilyen, de azt állítják, "több ötlet és javaslat is született".
Állításuk szerint a végleges tervezetet a nemzetközi hírügynökség első levele előtt szövegezték.
Tehát azt elismerik, hogy a dokumentum valóban létezett. Mivel azt tárgyalták és módosították is, ezzel azt is elismerték, hogy a szervezet vezetősége el akarta fogadtatni azt, azonban ellenállásba ütközött a szervezeten belül is.
Arra ugyanakkor nem válaszoltak, hogy
miért gondolták összeegyeztethetetlennek a nemzeti érdekeket az uniós közös érdekkel, és hogyan lehet definiálni az Unió érdekeit úgy, hogy az NEM egyezik a nemzetek érdekeivel.