Az elkövetők 30-35 év közötti rendőrök, akik a múlt hétvégén egy 400 fős településen, Villedieu-le-Château-ban (Loir-et-Cher megye) béreltek ki egy házat, hogy ott töltsék – bulizással – a szombatot és a vasárnapot.
A kistelepülés felé autózva már részegek voltak, ezért a rendőrök, mielőtt még odaértek volna, megálltak az út szélén, hogy könnyítsenek magukon. Ekkor
a részeg csoport néhány tagja fogta magát és letört, majd magával vitt több útjelző táblát.
Csakhogy a forgalomirányító táblák eltávolítása akkora zajjal járt, hogy Villedieu-le-Château lakói felfigyeltek a szokatlan hangokra, és
szemtanúi lettek a részeg rendőrök randalírozásának, sőt fotókat is készítettek az akcióról, amelyet azonnal jelentettek a csendőrségen.
Másnap reggel a helyi polgármester Vendôme és Montoire-sur-le-Loire települések csendőreinek kíséretében megjelent a rendőrök bérelt szálláshelyén, hogy számonkérje őket.
A rendőrök először tagadták az útjelző táblák eltávolítását, de a fotókat látva kénytelenek voltak beismerni tettüket.
Az elkövetőket a helyi csendőrök letartóztatták és a csendőrségre kísérték.
A rendőrök ellen a polgármester nem tett feljelentést, de ők ennek ellenére így is komoly szankciókra számíthatnak munkahelyükön. Az útjelző táblák megrongálása és eltulajdonítása a munkahelyi szankció kisebbik részét teszi ki,
nagyobb kihágásnak ugyanis a kijárási korlátozások és a csoportos gyülekezési tilalom megszegése számít,
amelyeket a koronavírus-járvány megfékezése miatt vezettek be.