Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökös egy keddi interjúban azt mondta: országa jó kapcsolatot akar Iránnal, azt szeretné, ha fejlődne, és hozzá tudna járulni a térség felvirágoztatásához. A trónörökös beszélt Rijád és Washington kapcsolatáról is. Azt mondta: továbbra is
stratégiai partnerek, és a közös érdeklődési körbe tartozó ügyekben 90 százalékban egyetértenek,
de nem fejtette ki, hogy miben nem. Viszont hangsúlyozta, hogy semmilyen külső hatalomtól nem fogadnak el nyomásgyakorlást vagy beavatkozási kísérletet az ország belügyeibe.
Rijád és Teherán több mint öt éve szakították meg a diplomáciai kapcsolatokat, és ezzel egy nagy törésvonal keletkezett a Közel-Keleten. Mohamed bin Szalmán korábbi interjúiban mindig negatívan beszélt Iránról, azzal vádolta, hogy meg akarja ingatni a térség biztonságát. A kiszivárgott titkos tárgyalásokról azonban nem beszélt most.
A titkos tárgyalások első fordulója április 9-én volt, és különböző források szerint azóta hetente történt egy.
Irán és Szaúd-Arábia számos fronton verseng egymással, Jemenen kívül Irakban és Libanonban is, ahol iráni támogatást élvező milíciák működnek.