Bombázó denevérek, tyúkkal fűtött akna és minden tehén réme

Vágólapra másolva!

A történelem előtti időkben nem volt rossz fegyver: a bunkósbot, a lándzsa, a kard, az íj tökéletesen alkalmas volt a feladat ellátására. A fegyverek, ugyanúgy, mint az ember használati tárgyai és eszközei, fokozatosan fejlődtek. Az ipari forradalom hozta el azt az időszakot, amikor technológiai ugrások is megjelentek a fejlesztésekben. És itt kezdődtek a bajok, mert a hasznos újítások mellett megjelentek a katasztrofális ötletek is. Ezekből szemezgettünk.

Nóti-Nagy Attila

Vágólapra másolva!

II. világháború őrült fegyver bizarr abszurd történelem történelem hidegháború

A kétcsövű ágyú – a tehenek réme

A koncepció atyja Antonio Petrini firenzei ágyúöntő mester volt, aki 1642-ben arra jutott, hogy két csőből egyszerre kellene kilőni egy-egy, lánccal összekapcsolt ágyúgolyót. Ez hatékonyabban pusztítana a csatatéren, mint a szóló lövedékek.

Ezt az ötletet valósította meg John Gilleland amerikai fogorvos 1862-ben, amikor Georgia államban összekalapozott 350 dollárt a projektre. A két ágyúcsövet 3 fokos szögben szerkesztette egymás mellé, mondván, így a két lövedék kifeszíti az őket összekapcsoló láncot, és így remekül lekaszálja majd az ellenséget.

A tervező 1862 áprilisában három bemutatót is tartott a kétcsövű ágyúval. Az első próbán két oszlopra célzott. A szemtanúk szerint a két lövedék nem egyenesen haladt, hanem elkanyarodott,

felszántott egy hold földet, szétszaggatott egy kukoricatáblát, lekaszált pár facsemetét, majd a lánc elszakadt, és a két lövedék két irányban repült tovább.

A fogorvos a második alkalommal már kevésbé volt ambiciózus, és egy fenyőligetre lőtt.

A lövés után a cserjés úgy nézett ki, mintha egy nagyon keskeny tornádó száguldott volna át rajta.

A harmadik lövésnél néhány méteren belül elszakadt a lánc. Az egyik lövedék egy közeli ház kéményét döntötte le, a másik összevissza pattogva

beszáguldott egy farm udvarára és eltalált egy tehenet. A tehén elpusztult.

Gilleland teljes sikernek tartotta a lőpróbákat, de ezt csak ő látta így. Hiába próbálta rásózni a találmányát a Konföderáció hadseregére, nem tartottak rá igényt. A kétcsövű csodafegyverből végül jelzőágyú lett. Ilyen minőségében is csak egyszer sütötték el, amikor híre kelt, hogy az északiak egy csapata közeledik Monroe városa felé. Talán nem meglepő, hogy az egész csak vaklárma volt.

Novgorod - a használhatatlan vízi ufó

A hajók alakja nem véletlenül nagyjából ugyanolyan 2-3 ezer éve. A XIX. századi orosz hajóépítők ezt a gondolatot félretették, amikor 1874-ben büszkén bemutatták a szerintük tökéletes csatahajót, a körformájú Novgorodot.

A Novgorod kör alakú volt, az átmérője kb. 30 méter, a súlya 2500 tonna.

A tervezők úgy gondolták, hogy ez a forma lesz a legstabilabb platform a nagy kaliberű ágyúknak, amelyekkel majd hatékonyan szét lehet lőni az ellenséges hajókat vagy part menti erődöket.

Nem kellett sokáig várni az első éles próbára. Az 1877-78-as orosz-török háborúban nagy szerepet szántak a csodahajónak, de

már az is problémát okozott, hogy az ufó alakú Novgorod időben odaérjen a csatába.

Mivel a tervezéskor nem sok hidrodinamikai szempontot vettek figyelembe, kiderült, hogy a Novgorod gyakorlatilag nem tud önerőből lehajózni a Dunán, nemhogy a tengeren eljutni A-ból B-be. A csodafegyvert vontatni kellett.

Aztán abban sem volt sok köszönetet, amikor elsüthette az ágyúit.

Amikor lőtt, a Novgorod tulajdonképpen ringlispílszerű mozgást végzett – hátrafelé.

A világ legmodernebb hadihajója emiatt semmit nem talált el, csak hátrafelé pörgött a vízen. Nincs csodálkozni való tehát azon, hogy az orosz flotta csendben megszabadult a Novgorodtól, amelyet aztán 1912-ben beolvasztottak.

Panjandrum - az operatőrgyilkos robbanókerék

A brit fegyverfejlesztők egyik legnagyobb melléfogását a második világháborúban, az 1944-es normandiai partraszálláskor akarták bevetni a német partvédő erődök ellen. A három méter átmérőjű kerekeket rakéták hajtották volna, a kettő közötti hengerben pedig 2 tonna TNT-t helyeztek el.

A terv az volt, hogy ez az önjáró, irányítatlan, kábeldobszerű valami majd nekiszáguld a német partvédő akadályoknak és bunkereknek, és felrobban.

A Panjandrum az első próbán sem haladt egyenesen, amit a fejlesztők még több rakéta felszerelésével próbáltak ellensúlyozni.

Nem volt jó ötlet.

A robbanó kerék a második teszten

üldözte a kóbor kutyákat, a tesztet figyelő tiszteket és majdnem megölte a hadsereg operatőrét,

aki épp a próbát filmezte. Így a harmadik kísérlet elmaradt, a Panjandrumot sosem vetették be. Szerencsére.

Krummlauf - a kanyarból lövés kudarca

A Krummlauf a német Sturmgewehr 44 gépkarabély hajlított csövű változata volt, és arra találták ki, hogy fedezék mögül lehessen vele lőni.

A megoldás a szövetségesek figyelmét is felkeltette, hiszen

melyik katona ne örülne annak, ha az élete kockáztatása nélkül pl. egy ház sarkának takarásából célozhatna az ellenségre?

Az amerikai hadsereg a háború után alaposan tesztelte a fegyvert. Azt állapították meg, hogy a 30 fokban hajlított csövű változattal egész kényelmesen lehetett lőni, bár a cső néhány lövés után tönkrement, és a lőszerek sem bírták a kanyarlövés fizikai hatásait.

A 90 fokos cső viszont kifejezetten életveszélyesnek bizonyult – a lövész számára. Olyan erőhatások keletkeztek a fegyverben, hogy automata tűz esetén, a harmadik lövés után a

Krummlauf kilökte a fedezék mögül a lövészt, az ellenség orra elé, mert még a legerősebb katona sem tudta tartani a kanyarkarabélyt sorozatlövés közben.

A Krummlaufból így nem lett amerikai fegyver.