Meghalt egy kétéves angol gyerek, miután lenyelt egy elemet

gombelem
Vágólapra másolva!
Egy kétéves kislány meghalt Stoke-on-Trent város kórházban, miután véletlenül lenyelte egy távirányító gombelemét. A sav kimarta a torkát, egy artériája is megsérült, ez életét az orvosok nem tudták megmenteni - írja a Mirror.
Vágólapra másolva!

Az orvosok hiába küzdöttek, nem tudták megmenteni annak a két éves kislánynak az életét, aki

lenyelte egy távirányító elemét, ami lyukat égetett a nyelőcsövén és egy artérián is.

Az orvosok az elem miatt nem tudták elállítani a vérzést, a gyereknél végül szívritmuszavar lépett fel, és meghalt.

Harper-Lee Fanthorpe édesanya most azért állt nyilvánosság elé, hogy más szülőkben tudatosítsa, hogy vannak olyan tárgyak, amelyet szinte észre se veszünk, mégis nagyon veszélyesek lehetnek. Emiatt arra kéri a szülőket, hogy nagyon vigyázzanak.

Stacey Nicklin csak akkor jött rá, hogy baj történt miután lánya szobájában megtalálta a távirányítót amiből hiányzott a gombelem.

A gyerek vért hányt, és rögtön bevitték a Stoke-on-Trent városi kórházba.

- mondta Anna Pigott gyermekorvos.

A távirányítókon kívül még számos eszközben, játékokban, órákban, mérlegekben is lehet elem, ezekre különös tekintettel figyelni kell.

A belőlük szivárgó sav akár órák alatt lyukat égethet a főbb szerveken, aminek tragikus következménye lehet.

A gyermekorvos azt tanácsolta, hogy a szülők kifejezetten figyeljenek az olyan tünetekre, mint a nyáladzás, a vérköhögés, illetve ha a torkukra vagy hasukra mutogat a gyerek. Ilyenkor azonnal kórházba kell menni. Egy egyszerű röntgennel kideríthető, hogy a gyerek elemet nyelt-e le, ami veszélyezteti az életét.

Andrew Barkley északi staffordshire-i halottkém halál okát balesetnek nyilvánította.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!