A radikális iszlamisták jelenleg a dél-ázsiai ország területének nagyjából kétharmadát ellenőrzik. A tálibok a Reuters brit hírügynökség által idézett amerikai hírszerzési értékelések szerint
harminc napon belül körülzárhatják, kilencven napon belül pedig el is foglalhatják Kabult.
Afganisztánban drámai mértékben romlott a biztonsági helyzet azóta, hogy májusban megkezdődött a nemzetközi erők kivonása.
"Szorul a hurok Kabul körül" - fogalmazott Thomas Ruttig, az afgán fővárosban működő Afghanistan Analysts Network agytröszt elemzője nem sokkal Gazni elestét követően. Mint mondta, a tálibok előtt két út áll:
közvetlenül megtámadják Kabult, vagy várnak, míg összeomlik a kormány.
Hozzátette: a hadi helyzetre tekintettel csak reménykedni lehet, hogy sikerül tárgyalásos rendezést találni, elejét véve további áldozatoknak és pusztításnak.
A diplomaták köreiben időközben egyre nagyobb a kétely, hogy a tálibok dohai béketárgyalásokon résztvevő politikai csapatának a katonai parancsnokok mellett lenne még beleszólása a helyzet alakulásába.