A Biden-kormány megduplázná a befogadható migránsok keretszámát

Joe Biden, Amerikai Egyesült Államok, elnök
Joe Biden háromszor is furán suttogott a miklorfonba a washingtoni sajtótájékoztató során
Vágólapra másolva!
Joe Biden amerikai elnök kormánya jövőre megduplázná a befogadható migránsok létszámának felső határát az idei 62 500-ról 125 ezerre - közölte hétfőn az amerikai külügyminisztérium.
Vágólapra másolva!

A tárca szerint "világszerte a különböző humanitárius válságok miatt" fokozottabb szükség van az úgynevezett áttelepítésekre.

- olvasható a tárca közleményében.

A minisztérium kiemelte, hogy az országnak hosszan tartó hagyománya van a bevándorlók és menekültek befogadásában.

A 125 ezres befogadási plafon a 2022-es pénzügyi évre vonatkozik, amely október elsejével indul. Az áttelepítési program keretében a többi között az Afganisztánból kimenekített helyi segítőket fogadnák be.


Donald Trump volt amerikai republikánus elnök hivatali ideje alatt folyamatosan csökkentették a befogadási plafont, amelyet Barack Obama adminisztrációja idején 110 ezerre emeltek. A Trump-kormányzat már 2017-ben 50 000 főben korlátozta a befogadható migránsok számát, 2018-ban évi 45 000-es kvótát állapított meg, amelyet először 30 000-re, majd 15 000-re csökkentettek.

Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke Forrás:EPA/SARAH SILBIGER/POOL

Biden a 2020-as elnökválasztási évben tett ígéretet arra, hogy jelentősen növelni fogja a befogadható menekültek számát. A demokrata párti elnök engedékenyebb bevándorlási politikájával azonban komoly nyomás alá került, nem utolsósorban a latin-amerikai országokból érkező migránsok tízezrei miatt.

A menekültek kvótájának meghatározása az amerikai menekültügyi rendszernek pusztán az egyik eleme, és azokra vonatkozik, akik menedékkérelmük ellenőrzése alatt is külföldön vannak, és már regisztrált menedékkérőként érkeznek az országba. Az Egyesült Államok területére illegálisan belépő és ott menedékkérelmet benyújtó emberekre ez a plafon nem vonatkozik.

Legutóbb az amerikai-mexikói határon, a texasi Del Rio városában kialakult helyzet jelentkezett kihívásként. A napokban több mint tízezer latin-amerikai menedékkérő vert tábort a Mexikót Dél-Texasszal összekötő Del Rio Nemzetközi Híd alatt, miután átkeltek a Rio Grande folyón az Egyesült Államok területére.

Túlnyomó részük a katasztrófák és politikai bizonytalanság sújtotta Haitiből érkezett. A Biden-kormány válaszul bejelentette, hogy fokozza a kitoloncolások ütemét.

Forrás: AFP/Herika Martinez

A Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaságok Nemzetközi Szövetsége (IFRC) hétfőn közzétett jelentésében arra hívta fel a figyelmet, hogy erősen megnövekedett idén a veszélyes panamai Darién-dzsungelt átszelő, Egyesült Államokba tartó latin-amerikai migránsok száma. Az IFRC szerint az idén augusztussal bezárólag 70 376 embert regisztráltak, köztük több mint 13 ezer gyereket. A szervezet hangsúlyozta, hogy az utóbbi öt évben voltak ennyien összesen.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!