"Köszönöm, haver" - Joe Biden sajtótájékoztató közben felejtette el, hogy hívják az ausztrál kormányfőt

politics Horizontal CICADA
Joe Biden
Vágólapra másolva!
Boris Johnson brit kormányfő nevére még emlékezett az amerikai elnök, Scott Morrison ausztrál miniszterelnök nevére azonban már nem - írja a Mandiner.
Vágólapra másolva!

Sokáig emlékezetes marad Joe Biden minapi sajtótájékoztatója, mert az amerikai elnök agya rendesen kihagyott - derült ki a Guardian cikkéből.

Joe Biden amerikai elnök Forrás: AFP/Brendan Smialowski

A tájékoztató apropója az volt, hogy új biztonságpolitikai megállapodást kötött Ausztrália, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok, mely szerint a nemzetbiztonsági és titkosszolgálatok együttműködésén túl a legújabb védelmi technológiákat is egymás rendelkezésére bocsátják.

Bár az amerikai elnöknek csak két állam vezetőjének nevét kellett volna megjegyeznie, ebből egyet sikerült.


„Köszönöm, Boris" – mondta előbb az angol miniszterelnöknek, Boris Johnsonnak, majd Scott Morrison ausztrál kormányfő felé fordulva azt mondta:

Biden láthatóan egy pillanatra teljesen elfelejtette, hogy hívják az ausztrál miniszterelnököt, és az angol „down under" kifejezést használta, ami egy szleng az ausztrálokra.

Az amerikai elnök ezután a kamera felé fordulva jelentette be az együttműködést. Ekkor viszont már sikeresen eszébe jutott, hogy „Morrison miniszterelnök".

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!