Szijjártó Péter: Az EU-nak hatékonyabban kell támogatnia az észak-afrikai és közel-keleti országokat

SZIJJÁRTÓ Péter; RINKEVICS, Edgars
Budapest, 2020. november 8. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Edgars Rinkevics lett külügyminiszterrel tartott közös sajtótájékoztatón Budapesten, a külügyminisztériumban 2021. november 8-án. MTI/Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
Az Európai Uniónak átfogó pénzügyi és technológiai támogatási programot kell indítania a közel-keleti és észak-afrikai országok számára annak érdekében, hogy képesek legyenek sikeresen megvédeni a határaikat - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Barcelonában.
Vágólapra másolva!

A tárca közleménye szerint a miniszter az Unió a Mediterrán Térségért (UMT) regionális fórumán arról számolt be, hogy a migrációs nyomás erősödésére kell számítani Afrika felől, amit az észak-afrikai országok képviselői is megerősítettek.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Forrás: MTI/Illyés Tibor

- közölte.

Hangsúlyozta, hogy a magyar kormány álláspontja változatlan, miszerint helyben kell segíteni, s ahelyett, hogy otthonuk elhagyására biztatnák az embereket, olyan körülményeket kell teremteni, amelyek lehetővé teszik mindenki számára, hogy a hazájában maradjon.
Kiemelte: Európának célként kellene kitűznie, hogy minél messzebb megállítsa a migrációs hullámokat, azonban ez lehetetlen az észak-afrikai államokkal való hatékony együttműködés nélkül.

- fogalmazott.

Szijjártó Péter kifejtette, hogy mivel az ügy fontos, az emberek biztonságáról szól, ezért az EU-s pénzügyi támogatásokat meg kell szabadítani "minden mesterséges politikai előfeltételtől". Példaként említette, hogy bár Egyiptom felől megszűnt a migráció az utóbbi öt évben, az ország bizonyos emberi jogi kérdések miatt nem tud hozzájutni a közösség fejlesztési forrásaihoz. Emellett olyan szankciók is érvényben vannak Kairóval szemben, amelyek akadályozzák a határok védelmét még eredményesebbé tevő technológiák megvásárlását.

Európába igyekvő fekete-afrikai illegális bevándorlókat felügyelnek spanyol rendőrök, miután a migránsok Marokkóból átjutottak a határkerítésen a spanyol fennhatóságú Ceutába 2018. július 26-án Forrás: MTI/EPA/EFE/Reduan

Leszögezte, átfogó pénzügyi és technológiai támogatási programot kell meghirdetni a Földközi-tenger térségében lévő országok számára. Továbbá szerinte le kell állítani azon szervezetek támogatását, amelyek részt vesznek a bevándorlók tengeri szállításában, minthogy ez a tevékenység aláássa a partnerországok határvédelmi intézkedéseit.

- hangoztatta.

A miniszter az energiaellátás témáját is érintette, mondván, további diverzifikációra van szükség. Rámutatott, hogy az új források bevonásához fejleszteni kell az infrastruktúrát, amihez pedig megfelelő pénzügyi forrásokat kell elérhetővé tenni. Aláhúzta, hogy a Földközi-tenger keleti medencéjében jelentős gázmezők vannak, azonban ha nem történnek meg a szükséges beruházások, akkor az ott kitermelhető földgáz más piacokat fog találni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!