Lakott területre zuhant egy kisrepülő San Diegóban, minden utas meghalt - videó

Vágólapra másolva!
Repülőgépbaleset történt hétfőn késő este a Kalifornia állambeli El Cajonban - írja a 10news.com. A repülő lángoló roncsai lakott területre hullottak, több száz lakás maradt áram nélkül.
Vágólapra másolva!

A rendőrség szerint a lezuhant gép egy Learjet volt, amelynek a tervek szerint az El Cajonban kellett volna leszállnia, de

az még nem tisztázott, hogy honnan érkezett, és hány ember tartózkodott a fedélzetén.

Egyelőre nem érkezett jelentés személyi sérülésről, áldozatokat eddig nem találtak, az Aviation Safety szerint azonban

senki nem élte túl a balesetet.

Az oldal azt is írja, hogy egy betegszállító gép zuhant le, amely ráadásul a felvételek szerint meredeken, már lángolva csapódott a lakott területre.

A helyszíni videókon lángoló alkatrészek láthatóak az utcán, ahová a repülő lezuhant.

A baleset miatt az áramszolgáltatás szünetel a környéken, ez több mint 600 ügyfelet érinttett.

Az Amerikai Vöröskereszt kedden segít azoknak a lakosoknak, akiket még mindig érint az áramszünet.

A baleset idején esőt jelentettek a megyében,

egyelőre az nem derült ki, hogy az időjárás közrejátszott-e a balesetben.

A helyszínelés még zajlik, a nyomozók a lakosság segítségét is kérik a további részletek felderítése érdekében.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!