Szijjártó Péter: Brüsszel újabb őrültségre készül a migráció ügyében

SZIJJÁRTÓ Péter
Budapest, 2021. november 25. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond az EY (Ernst & Young) beruházásáról tartott sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2021. november 25-én. A multinacionális könyvvizsgáló és üzleti tanácsadó vállalat globális szolgáltatóközpontot hoz létre Budapesten, ahova 2024 végéig ötszáz munkavállaló felvételét tervezik. Ezzel összefüggésben a cég képzési programot hajt végre 767 millió forint értékben, amelyet az állam 384 millió forinttal támogat. MTI/Bruzák Noémi
Vágólapra másolva!
Brüsszel újabb őrültségre készül, amellyel gyakorlatilag létrehoznák az ENSZ globális migrációs paktumának európai verzióját - közölte pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Vágólapra másolva!

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Budapesti Migrációs Konferenciát követő sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy az ENSZ Közgyűlésében 2018-ban "áterőltetett" paktum alapvető emberi jogként tünteti fel a migrációt, és kimondja, hogy annak minden egyes állam származási, tranzit- vagy célországa.

Forrás: MTI/Bruzák Noémi


- szögezte le, mondván, az afrikai, karibi és csendes-óceáni országokkal megkötni tervezett egyezmény újabb migrációs csatornákat hozna létre. A politikus hozzátette, hogy bár különböző neveken illetik, az Európai Bizottság a kötelező letelepítési kvótákat is folyamatosan napirenden tartja.

- húzta alá.
Szijjártó Péter szerint a migráció további erősödésének biztonsági, civilizációs és egészségügyi kockázatai is vannak. Kiemelte, hogy látható az összefüggés a bevándorlás és a terrorizmus között, illetve a párhuzamos társadalmak kialakulásának veszélyére figyelmeztetett. Emellett rámutatott, hogy a

migrációs hullámok felgyorsítják a koronavírus-járvány terjedését, különös tekintettel arra, hogy az érkezők jellemzően olyan országokból jönnek, ahol alacsony az oltottsági arány.


- fogalmazott. A külügyminiszter úgy vélekedett, hogy a migráció komoly biztonsági kihívásokat jelent Európában, miután a kontinens példátlan módon egyszerre három irányból is nyomás alatt áll. Szerinte "a jelenlegi helyzetnél pedig már csak a kilátások rosszabbak", ugyanis a kiváltó okok egyre súlyosabbá válnak.


A tárcavezető kiemelte, hogy egyesek azzal a "bántóan leegyszerűsítő hivatkozással" veszik védelmükbe a migrációt, miszerint kell a munkaerő. A mostani válságos helyzetben azonban, amikor európaiak tíz- és százezrei vesztették el a munkahelyüket, először a helyiek problémáit kellene megoldani. Csupán hazánk déli határán idén eddig 110 ezer migránst állítottak meg, míg tavaly ez a szám 44 ezer volt.

- jelentette ki. Michael Spindelegger, a Nemzetközi Migrációspolitikai Fejlesztési Központ főigazgatója arról számolt be, hogy a Földközi-tenger keleti térségét leszámítva minden migrációs útvonalon jelentősen megnőtt idén az érkezők száma Európában. A szakember szerint, jövő évben mintegy 250 ezer afgán menedékkérőre lehet számítani, s ezzel a hullámmal mások is megpróbálkozhatnak Európába jutni, így hasonló helyzet alakulhat ki, mint 2015-ben, amit meg kell előzni.
Az Emmanuel Macron francia elnök jövő heti budapesti látogatását firtató újságírói kérdésre válaszolva Szijjártó Péter kijelentette, hogy a két ország a nézetkülönbségek ellenére számos alapvető fontosságú kérdésben azonos álláspontot képvisel.

Ilyen például a biztonság és a külső határvédelem, az EU közös agrárpolitikája, valamint a nukleáris energia használata.


Az új német kormány egyes tagjainak bírálatai kapcsán pedig leszögezte:

- fogalmazott. Szijjártó hozzátette, áprilisban választás lesz, az embereknek lehetőségük lesz véleményt mondani a kormány teljesítményéről, "a németeknek ehhez semmi közük nincsen". Ugyanakkor hangsúlyozta,hogy továbbra is jó együttműködést szeretnének Berlinnel a kölcsönös tiszteletre alapozva, de ebbe nem fér bele a beavatkozás a magyar belpolitikába.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!