Leomlott egy társasház oldala Miamiban, emiatt pedig legalább 80 mentőegységet vezényeltek a helyszínre - írja a NBC.
A társasház nagy része helyi idő szerint csütörtök hajnalban omlott le.
A közösségi médiában terjedő felvételekből az derül ki, hogy az omladék egy nagy törmelékdombbá alakult.
Helyszíni beszámolók szerint a hatóságok kiürítik az utcát, köztük egy hotelt is.
A helyszínen tűzoltók és mentősök százai több tonna törmeléket fésülnek át lehetséges túlélők után kutatva.
Sally Heyman, Miami-Dade megyei biztos elmondta: a hatóságok próbálnak kapcsolatba lépni a feltehetőleg az épületben lakó 51 emberrel.
Egy tűzoltó közlése szerint
35 embert sikerült kimenekíteni a romok alól eddig.
Egyelőre nem lehet tudni, hogy miért szakadt le a 12 emeletes, 1981-ben épült ház jelentős része.
A Huffington Post azt írja, hogy a 130 lakásból álló épületblokk leomlása után legalább nyolc embert kórházba szállítottak, akik közül ketten válságos állapotban vannak.
A BBC azt íjra, hogy egy nő meghalt, a szakemberek attól tartanak, hogy több áldozat is lehet a törmelék alatt. Az oldal azt írja, hogy egy 10 éves fiút sikerült megmenteni.
Ron DeSantis floridai kormányzó szerint lehetséges, hogy további áldozatokra bukkannak a romok alatt. DeSantis közölte: azt tervezi, hogy a helyszínre látogat.
Charles Burkett, a Miami Beachtől északra fekvő Surfside település polgármestere
figyelmeztetett, hogy a halottak száma feltehetően emelkedni fog.
Az internetre feltöltött videofelvételek tanúsága szerint
az épületnek egy teljes oldala egyszerűen leszakadt.
"Nehéz elképzelni, hogyan történhetett ez meg" - mondta újságíróknak Burkett. "Épületek nem omlanak csak úgy össze" - tette hozzá.
Egyelőre nem tudni, mi okozta a házomlást - mondta a Miami Herald című lapnak Daniella Levine Cava, Miami-Dade megye vezetője.
Burkett elmondása szerint látszólag az egyik ház erkélye leszakadt, és az alatta lévőre omlott, elindítva ezzel a folyamatot.