Beszéljenek helyettünk a tények:
Ursula Von der Leyen még júniusban informálisan időpontot kért, hogy Magyarországra látogathasson júliusban az RRF-megállapodást aláírni a kormánnyal, hiszen konstruktívan haladtak előre a szakmai egyeztetéseink a helyreállítási csomagról. Már megvolt az időpont is, de időközben az Országgyűlés döntött a gyermekvédelmi törvényről
– közölte Varga Judit.
Az igazságügyi miniszter hozzátette:
Ezután erőteljes nyomást helyeztek Magyarországra az uniós intézmények, hogy engedjük be az LMBTQ-aktivistákat a magyar iskolákba és óvodákba.
Ki akarják kényszeríteni, hogy beengedjük a szexuális propagandát a gyermekeink közé.
Most ezért húzódik a csomag elfogadása.
A magyar helyreállítási csomaggal semmilyen gazdasági, szakmai problémájuk nem volt.
Varga Judit hangsúlyozta:
Mi egyáltalán nem kerestük ezt a konfliktust. Egészen egyszerűen csak önazonosak, következetesek vagyunk, az igazat mondjuk, hiszen a jó ügy mellett állunk ebben a kérdésben is: a gyermekek és a szülők jogait védjük.
Litvánia is hasonlóképpen cselekedett korábban.
Nincsen magyar vita, egy európai vitáról van szó. Ez egy összeurópai konfliktus. Ugyanakkor a magyar törvény nem európai dimenzió, nemzeti hatáskörbe tartozik.
Az Alapjogi Charta is kimondja, hogy nemzeti hatáskörben van a gyermekek nevelése. Az Unió ne akarjon beleszólni abba, hogyan nevelik a magyar szülők a gyermekeiket Magyarországon!
– emelte ki a miniszter.
A magyar RRF készen áll, megvannak a forrásaink ahhoz, hogy ezeket elindítsuk. Ez a pénz jár a magyaroknak, mert megdolgoztak érte.
Ugyanakkor 6% felett, a rendszerváltozás óta soha nem látott mértékben nőhet a magyar gazdaság teljesítménye akkor is, ha az EU-tól egyetlen fillér sem érkezik az év végéig.
Mi nyugodtak vagyunk, hiszen legutóbb is másfél évig húzódtak az MFF-tárgyalások.
A magyar gazdaság erős lábakon áll, ezt az Európai Bizottság is megerősítette, hiszen előrejelzésében 6,3%-os növekedésre számít Magyarország esetében
– zárta bejegyzését Varga Judit.