Richard Marcinko, a nem konvencionális hadviselés egyik korai képviselője azoknak a katonáknak a táborát erősíti, mint például Őrült Jack is, akiről lapunk korábban cikket közölt. Ezek a katonák valóban szinte őrültként és kiszámíthatatlanul viselkedtek, ezért is lehetettek sikeresek.
Marcinko szegény cseh bevándorlócsalád gyermeke volt, aki kibukott a középiskolából, mert a lányok és a pénzkereset jobban érdekelte. 1958-ban belépett a haditengerészetbe, ahol stréber módon vetette bele magát a katonáskodásba. Mindenre önként jelentkezett, a sportfoglalkozásoktól kezdve az alakulótér sepregetéséig, és
annyira igyekezett, hogy még belül is kifényesítette a cipőfűzőlyukakat a bakancsán.
Eleinte rádiós beosztásban szolgált, de amikor megnézte a moziban a Békaemberek c. filmet, amely a haditengerészet vízalatti utászairól (Underwater Demilition Team, UDT) szólt, azonnal jelentkezett békaembernek.
1961-ben kezdte meg a felvételi kiképzést, ahol
végül a 121 jelentkezőből 24 maradt bent.
Ez már Marcinkónak való terep volt, aki mazochistaként imádta a 24 órás szenvedést, a változatos feladatokat, majd a kimaradások kötelező tivornyáit és kocsmai verekedéseit.
Itt kapta a Demo Dick (Robbantó Dick) becenevet. Ekkor ismerkedett meg az ejtőernyőzéssel is. Annyira megszerette ezt a sportot, hogy a végén a hétvégéit egy közeli repülőtéren töltötte, nem pedig a tengerparton, a turistalányok szórakoztatásával.
tt történt, hogy önként jelentkezett egy különleges és különös rendszer tesztalanyának. Ezt a rendszert Fulton Skyhook Recovery Systemnek hívták, és
azért hozták létre a második világháború alatt, hogy titkosügynököket, benyugtatózott foglyokat vagy lelőtt pilótákat emeljenek ki vele ellenséges területről.
A 60-as években továbbfejlesztették, ezért intenzíven tesztelték a megoldást.
A Tűzgolyó c. James Bond-film egész pontosan mutatja be ezt a megoldást.
Marcinko volt az első, aki mentőernyő nélkül vállalkozott a feladatra.
A szerepe az volt, hogy egy zsákba bújtatva várja a repülőgépet, amely alacsonyra ereszkedett, közel átesési sebességre lassított, és az orrán levő villával elkapta a zsákra erősített kötelet. Nem tévedés, a repülőgép valóban így rántotta fel a tesztek szereplőit a földről.
Marcinko szerint a rántás 6 G erejű volt, ami után a kísérleti nyúlnak már nem volt más dolga, mint megvárni, amint becsörlőzik a raktérbe. Demo Dick persze nem nyugodott, kivágta a zsákot, hogy lásson, majd az ejtőernyős tudását kihasználva
testszörfözni kezdett, hol a gép magasságába emelkedett, hol jobbra-balra vagy le- és felfelé lengett. Ezzel halálra rémisztette a pilótákat, akik azt hitték, elájult vagy meghalt a levegőben.
Marcinko irigykedve nézte a SEAL kiképzéseit, akik a szomszédban gyakorlatoztak. Irigyelte a vadonatúj felszerelésüket, az új, gyakran kísérleti fegyvereiket, a gyakori kivonulásaikat egzotikus terepekre, és a békaemberekénél is nagyobb machóságukat. Mire hírt kaptak arról, hogy a SEAL-alakulat is elindul Vietnámba,
Demo Dick már elvégezte a tisztiiskola első szakaszát, és zászlósi rangban sikerült áthelyeztetnie magát a SEAL kettes számú csoportjába,
a Team Two-ba, ahol rajparancsnok lett.
1966-ban érkezett meg az első vietnámi missziójára, a Mekong-deltába. 1967 májusában az IIlo Ilo-szigetre vezette a katonáit, amely ellenséges területnek számított. A hírszerzés semmit nem tudott a szigetről, de a járőrök a falvakban egyre gyakrabban hallották ezt a nevet. Marcinko egyre biztosabb volt abban, hogy fontos területről van szó, akár a hírhedt Rung Sat-övezet elleni kommunista akciók kiindulópontja is lehet.
Marcinko raja centiről centire, feszült figyelemmel, a sziget túloldaláról közelített a középső, sűrű dzsungellel borított terület felé, amikor az élen haladó felderítő megálljt jelzett a rajnak.
Tőlük 10 méterre ott volt a gerillák bázisa.
A Vietkong-katonák csoportokban beszélgettek, cigarettáztak, a fegyvereik szanaszét hevertek a földön, mert teljes biztonságban érezték magukat. Az amerikai kommandósok két irányból, jól begyakoroltan, szervezetten támadtak és néhány másodperc alatt az összes gerillát lelőtték. Marcinko ellenőrizte, hogy a kiképzésen tanultak szerint lőttek-e a katonák, és elégedett volt a fej- és felsőtest-lövésekkel.
A holttesteket aláaknázták ahogy a Vietkongtól tanulták,
a kunyhókból összeszedték a titkos iratokat, a fegyvereket, és elindultak a hajóik irányába. Visszafelé
két helyen találtak botlódrótos aknákat,
amelyek a tábort elölről védték. Demo Dick majdnem rálépett az egyikre, de egy katonája az utolsó pillanatban visszahúzta. Amikor a vízbe ereszkedtek, hogy átússzanak a csatornán, újabb rejtett aknát találtak, amelynek a drótját a víz felett feszítették ki a gerillák.
Marcinko ezért az akcióért kapta az Ezüstcsillagot, illetve négy Bronzcsillagja közül az elsőt, és a dél-vietnámi hadsereg is kitüntette. Több amerikai újságban is szerepelt, és mint kiderült, a kommunisták is olvasták az amerikai sajtót, mert nemsokára
az ő címlapfotójával díszített szórólapon ajánlottak több ezer dollár értékű vérdíjat annak, aki megöli az immár híres Marcinkót.
A második vietnámi turnéján, amikor már szakaszparancsnok volt, egyre többet átvett a Vietkong-taktikából és eszközökből.
Szerzett a katonáinak fekete pizsamát, amit a kommunista katonák viseltek, és a bakancsaikat vietnámi mocsárjáró lábbelire cserélték, bár saját maga gyakran mezítláb indult harcba.
Mindezek mellett elkezdték használni a kínai gyártású AK-gépkarabélyokat is, amelyeket a lelőtt ellenségtől vettek el. Ebben az időszakban történt, hogy a hírhedt Tet-offenzíva idején, saját kezdeményezésből megvédték Châu Đốc városát a kommunistáktól.
A harcban nem kaptak támogatást a helyi, teljesen passzív amerikai különleges egységtől, így mindössze a SEAL-szakasz és két ott felejtett CIA-tiszt képviselte az amerikai haderőt a több száz gerilla ellen. A sikeres védelmi harcban civileket is kiszabadítottak több ostromlott házból.
Vietnám és egy rövid beiskolázás után katonai attasé lett Kambodzsában, ahol a diplomatastátusa ellenére folyamatosan részt vett a harcokban a Vörös Khmer ellen. Hogy a helyi parancsnokok elfogadják, semmilyen meghívást nem utasított vissza, így
bogarakat és majomagyvelőt is evett,
és szemrebbenés nélkül mindig megitta a kobraméreggel készített pálinkát is. Igaz, erről azt mondta,
Mindannyiszor úgy éreztem, itt a vég.