A 70-es években a Pentagonban dolgozott különböző beosztásokban. Az 1979-es iráni túszszabadítási kudarc után kijárta, hogy megalakíthassa az új, a Delta Force-nál rugalmasabb, kizárólag a terrorellenes harcra fókuszáló alakulatot, a SEAL Team Sixet. A SEAL-nek persze csak két csoportja létezett akkoriban, de Marcinko meg akarta téveszteni a szovjeteket az elnevezéssel.
A SEAL Team Six valóban mindent megkapott, amit Demo Dick akart. Minden egyes katona hetente 2500-3000 lőszert lőhetett el, ami azt jelentette, hogy a Team Six 100-120 embere többet gyakorolhatta a lövészetet, mint a teljes tengerészgyalogság 200 ezer katonája. Hiába tiltakoztak a hadsereg könyvelői, még külföldről is vásárolhatott.
Így német Draeger újralégző készülékeket a búvárbevetésekhez, Mercedes terepjárókat és páncélozott limuzinokat, valamint HK-MP 5 gépkarabélyokat is. Amikor számon kérték tőle, miért német és nem amerikai felszerelést vásárol, röviden felelt:
Mert ezek a legjobbak.
A Team Six fél éven belül bevethető lett, de ezt csak úgy tudta elérni, hogy éjjel-nappal gyakorlatoztatta a katonákat. Külföldi elitalakulatokkal is szervezett közös kiképzést, például a német haderő GSG-9 elitalakulatával. Egy közös német-amerikai akcióban, 1982 novemberében, 10 méteres hullámzásban az Északi-tengeren a B/44 jelzésű olajfúrótornyot foglalták vissza a „terroristáktól", a dán partoktól 60-70 kilométerre. A terroristákat német katonák alakítottak.
Demo Dick nem a hajóból irányította az akciót, hanem az első volt, aki beugrott a viharos tengerbe. Azonnal meg is bánta, de már nem volt visszaút.
A fúrótorony lábazatát jég borította, ezért kb. 45 percbe került, amíg egy katona fel tudott rá kapaszkodni,
és leengedett egy létrát a többieknek. Marcinko azt írja a könyvében, először érezte azt, hogy öregember ő már ehhez az elképesztő igénybe vételhez. A gyakorlat természetesen teljes sikerrel zárult, a bírók 100%-ot adtak a német és amerikai terrorelhárítóknak, hiszen
minden túsz kiszabadult, a terroristák pedig egytől egyig meghaltak.
Máskor egy norvég hajótársaság egy luxus óceánjárót kölcsönzött Marcinkónak, hogy azon gyakorolhassanak. A terroristákat itt az FBI nyomozói játszották, akik kezdetben sikeresen vették fel a harcot a SEAL Team Six-szel, de aztán elvéreztek.
A külügyminisztérium 1982-ben, az egyre brutálisabb polgárháború miatt Libanonba küldte a Team Six egy részlegét, hogy mérje fel az amerikai követség fenyegetettségét.
Marcinkoék megállapították, hogy a leghatásosabb akciót autóba rejtett pokolgéppel lehet végrehajtani a követség ellen,
amelyet ugyan tengerészgyalogosok védtek, de a bejáratnál nem voltak beton terelőelemek, a katonák nem voltak felkészítve a feladatra, töltetlen fegyverrel álltak őrséget, és egyértelmű volt, hogy csak idő kérdése a terrortámadás.
Demo Dick a SEAL elektronikai részlegétől kapott két „fekete dobozt", amelyek a távirányítású pokolgépek által használt rádiófrekvenciákon sugároztak erős jeleket. Tulajdonképpen olyan készülékek voltak, amelyek idő előtt felrobbanthatták a terroristák bombáját. Viszont csak 300 méter volt a hatótávolságuk.
Marcinkóék a bekapcsolt kütyükkel fel-alá autóztak a Palesztin Felszabadítási Szervezet által ellenőrzött utcákon, hogy kipróbálják őket.
Egyszer csak óriási robbanás rázta meg a környéket és betondarabok hullottak az amerikaiak taxijára – két háztömbnyi távolságról.
A SEAL-katonák a tudtukon kívül felrobbantottak egy autóba rejtett pokolgépet, amit a terroristák még nem indítottak el a célpont ellen.
Marcinko ezután sürgős találkozót kért a nagykövetségen. Ragaszkodott ahhoz, hogy magas rangú diplomata fogadja őket. A kommandós nem írta le a nevét az illetőnek, de az szerepel a könyvében, hogy a diplomata megköszönte a figyelmeztetést, majd közölte, hogy a nagykövetség védelme tökéletes, ezért nincs szükség változtatásokra, így a fekete dobozok sem kellenek a tetőre.
Három hónap múlva, 1982. április 18-án 63 ember meghalt a követségen, amikor teherautóba rejtett bomba robbant a főbejáratnál. Az említett diplomata néhány karcolással megúszta.
Demo Dick katonai karrierjének koporsójába a Red Cell nevű, szó szerint nagyon különleges alakulat verte be az utolsó szöget. Marcinko 3 évi SEAL Team Six-parancsnokság után kapta a feladatot egy olyan egység megalapítására, amely a stratégiai fontosságú amerikai bázisok védelmi kockázatait tárja fel.
Marcinko itt is szabad kezet kapott legfőbb védelmezőjétől,
James „Ace" Lyons ellentengernagytól, a haditengerészet helyettes vezérkari főnökétől.
A Red Cell nevű, ultramódon nem konvencionális alakulat mindenkit magára haragított, mert sorra derítette ki a bázisparancsnokok, admirálisok, főtisztek hanyagságát a laktanyák, repülőterek és titkos létesítmények védelmét illetően.
Marcinkóék elsőként a ballisztikus rakétahordozó tengeralattjárók első számú atlanti bázisát támadták meg a connecticuti Grotonban. Marcinkónak a parancs szerint mindig előre szólnia kellett a biztonsági tesztről,
így mindenki tudta, hogy egy szimulált támadás történik majd ellenük.
Hogy utólag elemezni lehessen a történteket. Demo Dick ex-SEAL kommandósokat kért fel operatőröknek, akik alacsony fényerőnél is jól működő tévékamerákkal felvették az egész gyakorlatot. Mellettük a haditengerészet egy ügyvédje is részt vett a „támadásban"és a későbbiekben is velük volt, nehogy letartóztassák a csapatot.
A Red Cell tagjai úgy élvezték a feladatot, mint a gyerekek a homokozóban való játszadozást. Mindenki kiélhette óvodás vágyait. A terepszemléik során béreltek egy kisrepülőgépet, mivel az egyik katona képzett pilóta volt.
A kisgéppel hidak alatt repkedtek, és olyan alacsonyan repültek el a tengeralattjárók mellett, hogy a kerekek beleértek az öböl vizébe.
Majd a tengerpart felé vették az irányt, ahol a parton napozó nőket nézték.
Másnap motorcsónakkal folytatták a felderítést, amelyre kitűztek egy nagy szovjet zászlót.
A bázison senki nem figyelt fel se a repülőre, se a motorcsónakra.
A Red Cell azt is kifigyelte, melyik bárokba járnak a kikötő munkásai és a General Dynamics, a tengeralattjárókat építő cég dolgozói. A három napos felkészülési időszakban Marcinkóék több személyi igazolványt és belépőkártyát loptak tőlük, amelyekkel a támadáskor szabadon járkáltak a szuperfontos bázis területén.
Az egyik katona, Minkster, aki szeretett hírességeket és külföldieket utánozni, a legjobb arab akcentusával felhívta a bázis telefonközpontját.
- Itt a tengerészeti bázis, miben segíthetek?
- Ez a Szabad Palesztína Ejakulációjáért Mozgalom! Engedjék szabadon az összes politikai foglyot, maguk, cionisták, különben megkeserülik!
(részlet Richard Marcinko: Zsivány harcos c. könyvéből)
A kisasszony elájult, Marcinko gurult a nevetéstől a beszélgetés hallatán, a bázis pedig teljes készültségben várta a „terroristákat". De így sem volt esélyük.
Az első akció éjszakáján az őrség minden egyes tagját festéklövedékes fegyverekkel lelőtték. Volt, akit járőrözéskor, volt, akit a pihenőben, tévénézés közben. Közben megkezdték a „robbantásokat". Az egyik csoport egyenesen a tengeralattjárókhoz úszott, és nagyméretű bombaimitációkat helyezett el a mélységi kormányokon.
Ezzel a milliárd dollár értékű rakétahordozókat gyakorlatilag hónapokra, ha nem évekre kivonták volna a forgalomból. Egy másik csoport a fegyverraktárt foglalta el, ahol a torpedók és az atomfegyverek is voltak, és hatalmas lepedőket feszített ki a falra, ezzel a felirattal:
„BUMM! Üdvözöl benneteket a Szabad Palesztina Ejakulációja Mozgalom!"
Az akció igazolta, hogy az Egyesült Államok haderejének egyik legfontosabb eszközeit, a szovjet-amerikai erőegyensúly legértékesebb rakétahordozóit egy gyerek is meg tudná semmisíteni. A bázis parancsnoka szerint a Red Cell aljasul játszott.
- Nem a szabályok szerint támadtak! Ennek az egész gyakorlatnak nem szabad számítania semmit.
- Milyen szabályok szerint kellett volna, uram? – kérdeztem és ügyeltem az udvariasságra, mert a - parancsnok kétcsillagos volt, nálam sokkal magasabb rangban szolgált.
- Maguk a szikláról másztak le a fegyverraktár tetejére! Maga ezt nem mondta meg nekem, csak azt, hogy meg fogják támadni az épületet. Azt se mondta meg, hogy a folyó felől támadják a tengeralattjárókat! Ha szól előre, soha nem jutnak oda!
- Uram, ön szerint Abu Nidal és a terroristái majd szólnak előre, hogyan támadják meg az ön tengeralattjáróit? És honnan? Mert szerintem nem.
(részlet Richard Marcinko: Zsivány harcos c. könyvéből)
1985-ben a Point Mugu légibázis parancsnoka örömmel vette, hogy a Red Cell biztonsági tesztre készül a repülőterén, de arra a káoszra, amit Demo Dick csapata okozott a környéken, nem számított. A „terroristák" itt is alapon felderítést végeztek, aztán akcióba léptek – az előzetesen megbeszéltek szerint éppen akkor, amikor az elnöki különgép, az Air Force One is a bázison volt.
Minkster újra beletelefonált a bázisra a nem létező palesztin szervezet nevében, és megkezdődött a móka. Az egyik katona már egy napja a bázis nőtlen tiszti szállásán lakott, ahova lopott igazolvánnyal jutott be. Rengeteg fegyvert, lőszert és bombaimitációt csempészett be a többieknek, az akció éjszakáján pedig fekete ruhába öltözve várta a többieket.
A csapat itt is több részre vált.
Az egyik páros az F-18 vadászbombázók fedezékeihez ment, ahol az összes ott parkoló gép alatt „bombát" helyezett el.
Egy másik részleg a fegyverraktárba tört be, ahol elhelyezte a megfelelő pokolgép-imitációkat, de még arra is volt gondjuk, hogy a raktár egyetlen targoncájának ülése alá „nyomásérzékelésre robbanó", improvizált bombát tegyenek.
Ezt a targoncát az akció végén az Air Force One közelében, mintha repülőtéri dolgozók lennének, leparkolták, a villáján egy láda letakart gyakorló légibombával, majd elsétáltak.
Marcinko jót szórakozott ezen a jeleneten, mert a titkosszolgálat a hadgyakorlat tervezésekor közölte, ők nem vesznek részt ilyen bohóckodásban. Márpedig az Air Force One közvetlen védelméért a titkosszolgálat felelt.
Két másik katonának az volt a feladata, hogy elfogassa magát, majd túszul ejtse az őket elfogó katonákat. Ez olyan jól sikerült, hogy még jó pár civil túszt is ejtettek és elbarikádozták magukat az egyik épületben. Mivel az őrségnek is mindent élethűen, a szabályok szerint kellett eljárnia,
riasztották a helyi rendőrséget és az FBI-t is.
Ők lezárták a környéket, így a San Diego-i autópályát is, ahol – ünnepi hétvége lévén – percek alatt 10 kilométeres lett a dugó.
A gyakorlat hatalmas sikerrel zárult. A rendőrök kénytelenek voltak szabad elvonulást adni a „terroristáknak", akik aztán lerázták az üldözőiket.
A bázison óriási károk „keletkeztek". „Felrobbant" tíz F-18 vadászgép, a kommunikációs központ, a fegyverraktár - a bírók annyi pontot adtak a Red Cellnek, hogy még a kivonult tűzoltók egy része is „áldozat" lett.
Demo Dick számára a legszebb az volt, amikor a tűzszerészek hatástalanították az Air Force One mellett leparkolt targonca "bombáit".
Az óvatos, szakszerű akció végén egy katona beült az ülésbe, hogy arrébb vigye az immár veszélytelen targoncát az elnöki géptől – a Red Cell nyomásérzékelős pokolgépe ekkor robbant fel.
Az Air Force One szégyenszemre "megsemmisült".
Mivel az egyetlen védelmezőjét, Lyons ellentengernagyot a távoli Hawaii-ra helyezték,
Demo Dick a sok megalázott admirális bosszúja nyomán nemsokára a bíróságon találta magát, ahol sikkasztással és az Egyesült Államok elleni összeesküvéssel vádolták.
Az esküdtszék hatból öt vádpont alól felmentette, de egy esetben igazoltnak látta, hogy Marcinko kenőpénzt fogadott el egy kézigránátgyártó cégtől. 21 hónap börtönt és 10 ezer dollár pénzbírságot kapott, a Red Cellt pedig megszűntették.
A zsivány harcos nem keseredett el. A raboktól nem félt, inkább ők féltek tőle, a börtönben lefogyott, újra a legjobb formába jött, és fekve kinyomott 250 kilót. Itt írta meg az első könyvét, az önéletrajzát, amellyel a New York Times bestseller-listájára került.
1990-ben a fogva tartása alatt megkereste egy volt katonatársa, aki a Fehér Ház nevében alkut ajánlott neki.
Ha felveszi újra a haditengerészeti egyenruhát, és mint SEAL-parancsnok Irakban rajtaütéseket hajt végre a vezetők, így Szaddam Huszein ellen, eltörlik a börtönbüntetését.
Marcinko visszautasította, hogy újra belépjen a haderő bármelyik egységébe. Ezért az első Öböl-háborút a börtönben nézte végig a tévében.
A kiszabadulása után újra megházasodott, és az új házasságából is két gyereke született. Folytatta a könyvírást, sok fikciós és nem fikciós művet adott ki.
Az írás mellett motivációs előadásokat és tréningeket tartott nagyvállalati vezetőknek és dolgozóknak,
majd néhány éve saját tequilamárkát alapított, FUBAR néven. Ez a szó a katonai szlengben azt jelenti, hogy „már megint a szokásos káoszban vagyunk". Angolul tudó olvasóink kedvéért a betűszó eredeti, kevésbé diplomatikus jelentése: Fucked Up Beyond All Recognition.
2021 karácsony napján, az otthonában halt meg szívrohamban.
A történetéhez hozzátartozik, hogy a 9/11-es terrortámadások nyomán a Pentagon újjáélesztette a Red Cell-egységet, hogy segítse a terrortámadások elleni védekezést.