Több hónapja készülhettek a transindexesek a váltásra

Transindex
illusztráció
Vágólapra másolva!
Újabb információk láttak napvilágot azzal kapcsolatban, hogy mi állhat az erdélyi Transindex újságíróinak felmondása mögött. Ahogy azt az Átlátszó Erdély megírta, a Transindex 2017-es, csődközeli helyzete után az RMDSZ alapította Communitas Alapítvány számottevő összeggel segítette a portált, azonban 2021-ben bejelentették, megszüntetik a támogatást. Eközben az utóbbi években balliberális irányt vett portál tulajdonosváltás előtt is állt, és mivel az újságírók nem tudták, ki fogja megvásárolni a lapot, az olvasói adományok pedig nem bizonyultak elegendőnek a folytatáshoz, új projektbe kezdtek - írja a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

Kínos magyarázkodásra kényszerült Dull Szabolcs, a Telex főszerkesztője, miután kiderült: a Transindex által előadott panaszáradat és adománygyűjtési kezdeményezés is csak színjáték volt – írta meg korábban a Magyar Nemzet.

Dull Szabolcs, a Telex főszerkesztője Forrás: Facebook

Megismétlődtek a 2020-ban az Indexnél történtek: a távozó munkatársak az erdélyi sajtószabadság problémáira, finanszírozási gondokra és politikai befolyásolási kísérletre hivatkozva mondtak fel, holott minden színjáték ellenére pontosan tudták, hogy nem a semmibe ugranak fejest, hanem a Telex szárnyai alatt folytatják.

Bár az újságírók február 15-én adták be felmondásukat, a Transtelex román és magyar doménjeinek regisztrációja már tavaly novemberben megtörtént, januárban pedig létrejött a Telex román cége, a Van Masik Media S.R.L, ahová a Transindex újságíróit várják.

Szokatlan felállás

A közlésük szerint legnagyobb mértékben Soros György alapítványa, az Open Society Foundations által finanszírozott Átlátszó Erdély írása átfogó képet ad a Transindex finanszírozásáról és annak forrásairól, emellett igyekszik feltárni az erdélyi lap megszűnésének körülményeit, valamint összegyűjteni mindazt, amit a lap jövőjéről eddig tudni lehet. Mint írják, információik szerint főként a portál többségi tulajdonosával, Hajdu Áronnal folytatott tárgyalások csődje vezetett odáig, hogy a Transindex újságírói otthagyják a portált és új projektbe kezdjenek.

Az Átlátszó Erdély írásából kiderül, a Transindex.ro portál kiadója a Media Index Egyesület, amelynek tagjai jelenlegi és volt transindexesek, valamint a Media Net SRL, amelynek jelenlegi többségi tulajdonosa Hajdu Áron (67 százalékkal). Kisebbségi tulajdonos a projekt igazgatója, Gyöngyi Annamária (harminc százalék), valamint az egyik korábbi felelős szerkesztő, Balázsi-Pál Előd (három százalék). A szokatlan felállás magyarázata, hogy a Transindex a múltban pályázatokból, illetve különféle gazdasági tevékenységekből – reklámok eladásából, honlapok készítéséből stb. – tartotta fenn magát. A csapat tagjainak egy része az egyesület, másik része a cég alkalmazottjaként dolgozott.

A portál sohasem volt független, és a kezdetektől fogva anyagi nehézségekkel küszködött Forrás: Magyar Nemzet

Csődközeli helyzet

Az Átlátszó Erdély beszámolója szerint a 2002-ben alapított cég az idők során többször is tulajdonost váltott. Legismertebb tulajdonosa 2003-tól Kelemen Hunor jelenlegi RMDSZ-elnök volt, aki 2015 júliusában adta el hatvanszázalékos tulajdonrészét Kelemen Attila Ármin alapító-társtulajdonos-ügyvezetőnek és Balázsi-Pál Előd akkori felelős szerkesztőnek, akik a részesedésért szimbolikus pénzösszeget fizettek.

Bár így egy ideig a lap doménneve a transindexesek kezében volt, ez a helyzet nem tartott sokáig, ugyanis Kelemen Attila Ármin 2017 októberében eddig ismeretlen okokból eladta céges részvényeit a számos érdekeltséggel rendelkező Hajdu Áronnak.

A fennállása óta anyagi problémákkal küzdő portál 2017-ben csődközeli helyzetbe került, de még ugyanebben az évben, a tulajdonosváltás után az RMDSZ alapította Communitas Alapítvány számottevő pénzösszeggel kezdte támogatni a Media Index Egyesületet.

A viszonylagos nyugalom azonban 2021-ben felborult: RMDSZ-es politikusok állítólag indoklás nélkül jelezték a szerkesztőségnek, hogy további támogatásra nem számíthatnak a Communitastól.

Forrás: Magyar Nemzet

Egyelőre nem tudni, az alapítvány korábban miért támogatta a lapot és 2022-től miért nem, a transindexesek elmondása szerint azonban egy ideje egyes RMDSZ-es politikusok már nem álltak velük szóba.

Puhára estek

A helyzet tovább bonyolódott, amikor Hajdu közölte, hogy eladná részesedését a Media Netben, illetve a Transindex.ro domént. Bár az Átlátszó Erdély forrása szerint Hajdu Áron szerkesztési kérdésekbe soha nem szólt bele, az Átlátszó Erdély úgy tudja, döntését azzal indokolta, hogy elege van a projekt okozta fejfájásból. A transindexes csapat a kieső finanszírozást támogatási kampánnyal igyekezett pótolni, amelynek eredményeképp valamivel több, mint három hónap alatt sikerült is 91 ezer lejt (18 ezer euró) összegyűjteni, amely azonban az évi több mint hatvanezer eurós Communitas-támogatást nem tudta kiváltani.

Ezzel párhuzamosan tárgyalni kezdtek Hajdu Áronnal a céges részesedésének megvásárlásáról, de a tárgyalások végül kudarcba fulladtak, így a Media Net Kft. többségi tulajdonrésze jelenleg is eladó.

Az Átlátszó Erdély szerint a Transtelex magyar és román doménnevének létrehozása volt a transindexesek B terve. „Az olvasói adományok nem voltak elegendőek a szerkesztőség fennmaradására. De ha valahogy ki is tudtunk volna jönni ebből a pénzből, akkor is folyamatosan ott lebegett volna a fejünk fölött az, hogy a Transindexet eladja Hajdu Áron, és ki tudja, ki lesz a tulajdonos. Ezért döntöttünk úgy, hogy új projektet indítunk" – magyarázták.

A jelenlegi elképzelés az, hogy a működéshez szükséges kezdőtőkét, valamint az üzleti modellt a Telex biztosítja a nemrég elindított adománygyűjtése által.

A Transindex újságírói tehát minden előzetes panaszkodás ellenére puhára estek, ügyük pedig kísértetiesen hasonlít a 2020-ban az Index.hu-nál történtekre. Borbély Zsolt Attila közíró, jogász, politológus lapunk hasábjain úgy reagált, a Transindex kommunikációjának vektora mindvégig a nemzeti konzervatív politikai erők és értékrend ellen irányult.

– jelentette ki a politológus.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!