Ahogy az Origo is beszámolt róla, kilenc halálos áldozatot követelő baleset történt Texas államban. Most kiderült, hogy a balesetet egy 13 éves gyerek okozta.
Szövetségi nyomozók a csütörtöki sajtótájékoztatót azt mondták, hogy a teherautó bal oldali gumija defektet kapott, mielőtt az ütközés bekövetkezett volna.
A furgonban utazók közül hat egyetemi golfozó - köztük egy portugál és egy mexikói, valamint edzőjük - meghalt.
A pickup fiatal sofőrje és utasa szintén életét vesztette a balesetben.
A golfozók egy új-mexikói magánegyetem, a University of the Southwest tanulói, 18-22 évesek voltak.
Két kanadai diák túlélte az ütközést, állapotuk stabil, kórházban ápolják őket.
Victor Taylor, a Texasi Közbiztonsági Minisztérium őrmestere az Associated Press hírügynökségnek elmondta, hogy 13 évesen illegális vezetni az államban. Texasban a gyerekek 14 éves korukban kezdhetik meg a vezetési órákat, de
forgalomban csak 15 éves korukban kezdhetnek el vezetni oktató vagy engedéllyel rendelkező felnőtt kíséretében.
Egyelőre nem tisztázott, hogy milyen gyorsan haladtak a járművek, amikor a frontális ütközés bekövetkezett Új-Mexikó határának közelében.
A balesetben mindkét jármű lángra kapott.
A furgonban utazók közül többen nem voltak bekapcsolva, az egyik utas kirepült a járműből. Az üggyel kapcsolatos nyomozás várhatóan még hónapokig is eltart majd.