Lehúzta a vécét a kapitány, elsüllyedt a hajója

Vágólapra másolva!

Tévedni emberi dolog; a lónak négy lába van, mégis megbotlik; csak az nem hibázik, aki nem dolgozik – bölcs mondások. De mi a helyzet azokkal a tévedésekkel, amelyeket felelősségteljes és veszélyes beosztásban levők, pl. katonák követnek el, akik hibája akár egy hajó elsüllyedését vagy egy repülőgép lezuhanását is okozhatja? Ön- és közveszélyes katonák rémisztő, második világháborús történeteiből válogattunk.

Nóti-Nagy Attila

Vágólapra másolva!

II. világháború lúzer William D. Porter abszurd történelem hadihajó torpedóromboló balszerencsés

Tudni kell lehúzni a vécét

A német U-1206 tengeralattjáró a háború utolsó napjaiban, 1945 áprilisában indult első bevetésére, Skócia partjai felé.

Ez a hajó a legújabbak közé tartozott, amelyet felszereltek a német flotta legújabb találmányával, azt is mondhatnánk, óceáni csodafegyverével, a sűrített levegős vécével.

Ezt nem csak a felszínen, hanem nagy mélységben is használni lehetett, mert egy bonyolult rendszeren keresztül, sűrített levegő segítségével tulajdonképpen a tengerbe lőtte az ürüléket.

A nagynyomású vécérendszer annyira komplikált volt, hogy minden matrózt kiképeztek a használatára, sőt, külön vécékezelő technikus is volt a fedélzeten.

Az U-1206, amelyet a vécé süllyesztett el Forrás: Reddit

Az U-1206 végzetét a parancsnok, Karl-Adolf Schlitt sorhajóhadnagy vécézése okozta.

A dolga végeztével nem sikerült lehúznia a vécét, ezért segítséget kért

– azt nem tudni, hogy a vécékezelőtől vagy egy gépésztechnikustól. Mindenesetre az illető elrontotta a különböző szelepek nyitásának és zárásának sorrendjét, emiatt a

vécé tartalma a bezúduló tengervízzel együtt szétfolyt a hajóban, és ráfolyt a mosdóhelyiség alatt elhelyezett akkumulátorokra.

A víz és a telepek kémiai reakcióba léptek egymással: klórgáz képződött. A mérgező gáz a zárt térben közvetlen életveszélyt jelentett, ezért Schlitt elrendelte a vészemelkedést. Még a csövekben tárolt torpedókat is kilövette, hogy segítse a tengeralattjáró úszóképességét.

A túlságosan bonyolult vécérendszer Forrás: Bangshift

A felszínen azonban pillanatokon belül észrevette őket egy brit járőrgép és tüzet nyitott az U-1206-ra. Miközben a legénység nagy része a mentőtutajokba mászott, Schlitt parancsot adott a tengeralattjáró fenékszelepeinek megnyitására, nehogy az angolok kezébe kerüljenek a kódkönyvek.

Támadás alatt egy U-boot Forrás: Wiki Commons

Schlitt sorhajóhadnagy a hivatalos jelentésében azt írta, hogy ő a hajóorrban volt, és nem is ő használta a mosdót, amikor beömlött a víz. Akárhogy is, ez volt az első eset a hadtörténelemben, hogy valaki lehúzta a vécét, és ezzel a hajója elsüllyedését okozta.

30 évig nem hitte el, hogy vége a második világháborúnak

Onoda Hiru japán alhadnagy 1944-ben végezte el a nakanói katonai iskolát, ahol hírszerzőnek képezték ki. Megtanulta a gerilla harcmodor szabályait – mai szakkifejezéssel élve az aszimmetrikus hadviselést –, majd a Fülöp-szigetekre vezényelték. Itt egy zászlóaljjal Lubang szigetét kellett megvédenie az amerikaiaktól.

Onoda tudta, hogy nyílt harcban esélyük sincs, ezért kis csoportokra osztotta a katonáit a hegyekben, és titkos raktárakat alakított ki a dzsungelben, ahol lőszert és élelmiszert rejtettek el.

A harc így sem volt sikeres, a veszteségeik nagyok voltak, az alakulat egyre fogyott.

Mivel semmilyen hírt nem kaptak otthonról, nem hallottak Japán kapitulációjáról sem.

Amikor az amerikaiak röplapokat dobtak le a dzsungel felett a háború befejezéséről, majd japán nyelvű szöveget közvetítettek hangszórókon a megadásról, Onoda hiába mondta a katonáinak, hogy ez csak megtévesztés, az életben maradt japánok többsége lement a völgybe és letette a fegyvert.

Csak három embere maradt vele, ők képviselték a harcoló japán haderőt a továbbiakban.

Onoda megadja magát 1974-ben Forrás: Alchetron

1949-ben az egyik katonája megelégelte az éhezést és a bujkálást, így az ellenállás három főre zsugorodott. 1954-ben egy másik emberét lelőtték a rendőrök.

Az utolsó katonáját, Kozukát 1972-ben lőtték le, így Onoda egyedül maradt.

1974-ben egy japán egyetemista, Szuzuki Norio megtalálta a hegyekben. Onoda azt mondta neki, hogy addig nem adhatja meg magát, amíg a közvetlen felettesétől erre parancsot nem kap.

Szerencséje volt, mert az utolsó parancsnoka, Tanagucsi őrnagy még élt.

Tanagucsit Lubangra küldték, ahol felolvasta Onodának a megadásra felszólító parancsot. Az alhadnagy személyesen Marcos elnöknek adta át a kardját, aki azonnal vissza is adta neki. Amikor a rendőröknek megmutatta a rejtekhelyeit, rengeteg lőszert és kézigránátot találtak a raktáraiban.

Onoda átadja a kardját Marcos elnöknek Forrás: Wikipedia

Minden idők legbénább amerikai hadihajója

A William D. Porter nevű, Fletcher-osztályú torpedórombolót 1942 szeptemberében bocsátották vízre és a következő év nyarán állt szolgálatba. A legénység összekovácsolása után a USS Iowa csatahajó kíséretébe osztották be.

A William D. Porter romboló Forrás: Wikipedia

A hajó november 12-én indult az első bevetésére, és már a kötelek kioldása sem ment sikerrel.

Ahogy kitolatott a kikötőhelyéről, a horgonya beleakadt egy másik rombolóba és letépte annak a korlátját, elsodorta egy mentőcsónakját és kisebb lemezdarabokat szakított le róla.

A Willie Dee, ahogy a matrózok nevezték, jelzett a szomszédnak, hogy „elnézést" és távozott. Nem akármilyen feladat várt rá: az Iowa csatahajón utazó amerikai elnök elkísérése a teheráni konferenciára.

Az úton teljes rádiócsendet rendeltek el, nehogy felfedezzék az elnököt szállító hajót és a kíséretét.

Alig egy nap telt el, amikor hirtelen robbanás okozott riadalmat a csoportosításnál. A hajók azonnal kitérő manőverekbe kezdtek, mert mindenki biztos volt abban, hogy torpedótámadás érte őket.

Nemsokára kiderült, hogy az egyik hajó a tengerbe ejtett egy véletlenül élesített vízibombát. Ez a hajó természetesen a William D. Porter volt.

Egy-két nap múlva egy figyelmeztetés nélkül lecsapó óceáni óriáshullám, egy szörnyhullám kapta oldalba a rombolót. Egy tengerészt lesodort a fedélzetről a vízáradat, a kazánházba víz tört be, ezért a William D. Porter megszegte a rádiócsendet, és jelentette, hogy most lemarad egy kicsit.

November 14-én a romboló már felzárkózott az egységhez. Ekkor történt, hogy Roosevelt elnök, aki imádta a hajózást, és korábban helyettes haditengerészeti államtitkár is volt, szeretett volna megnézni több gyakorlatot. Az Iowa először több léggömböt engedett fel, ezekre lőttek a légvédelmi tüzérek. Néhány ballon a Porter felé sodródott, amelyben igyekvő tüzérei szintén bizonyíthatták a képességeiket.

Következett a torpedótámadás imitálása. A kísérő rombolók úgy tettek, mintha rohamra indulnának a csatahajó ellen, de mivel a gyakorlatokon a torpedók indítására szolgáló gyutacsot eltávolították a fegyverekből, azok nem repültek ki a vetőcsövekből.

A Porter is részt vett az imitált támadásban. 6 ezer méter távolságban úgy tett, mintha kilőné a torpedóit. Az első kettő sikeresen a vetőcsőben is maradt, de

a harmadik, huss, kirepült, be a vízbe, és éles robbanófejével elindult az Iowa felé. Amelyen ott utazott az amerikai elnök, akit meg kellett volna védeniük.

Torpedó kilövése hadihajóról Forrás: Navy Weapons

Walter korvettkapitány nem akarta, hogy újból leteremtse az egységet vezető tengernagy a rádiócsend megszegéséért, ezért zászlójelzéssel próbálta az Iowa tudomására hozni, hogy egy éles torpedó tart az elnök felé.

A kapkodásban ehelyett azt a jelzést sikerült elküldeni, hogy a „William D. Porter teljes sebességgel hátrafelé halad."

Az Iowa természetesen nem tudta mire vélni az őrült üzenetet. Walter korvettkapitány ekkor már nem törődött azzal, hogy kivívja a tengernagy ismételt dühét, és rádión jelentette, hogy mi történt. A csatahajó azonnal a tatját mutatta a torpedónak és teljes gőzzel gyorsított. Roosevelt elnök pedig, akinek feltűnt, hogy az Iowa tisztjei falfehéren kiabálják az utasításokat a fordulásra és gyorsításra, a korláthoz vitette magát a kerekesszékében, hátha meglátja a torpedót.

Az végül 3 ezer méterre a csatahajótól felrobbant.

Az Iowa csatahajó a második világháborúban Forrás: Wikipedia

Az eset mindenkit megrémített. A Portert leválasztották az egységről és Bermudára küldték. Itt a teljes legénységet letartóztatták: a hadbíróság gyorsított eljárásban végül Lawton Dawson torpedómestert 14 év kényszermunkára ítélte. Az elnök azonban közbeavatkozott, és a bíróságot az ítélet felülvizsgálatára kérte, mert szándékosságról szó sem lehetett.

Az ügyetlen rombolót ezek után a Csendes-óceánra vezényelték, ahol sokáig úgy tűnt, hogy elmúlt az átok.

A Porter derekasan kivette a részét a harcokból, 9 japán bombázót lelőtt és részt vett Luzon, illetve Okinava ágyúzásában.

Ez utóbbi szigetnél néhány japán uszályt is elsüllyesztett, aztán visszatért a balszerencséje.

Először egy másik amerikai rombolót, a USS Luce-t sorozta meg véletlenül.

A Luce legénysége nem örült a baráti tűznek, de az a három amerikai repülőgép sem, amelyeket tévedésből lelőtt a Porter.

Majd június 10-én végleg elfogyott a romboló szerencséje. Egy kamikazebombázó célozta meg a hajót. A Porter az utolsó pillanatban még kitért előle, de ahogy a gép a vízbe zuhant, a lendülete és süllyedés közben egy tengeri áramlat épp a hajó alá sodorta, és ott robbantak fel a bombái. A legénység hősies erőfeszítéssel még 3 órán át küzdött a romboló megmentéséért, de túl súlyosak voltak a sérülései. Az amerikai flotta legügyetlenebb hajója elsüllyedt.