Törökország hetekig blokkolta a svédek és a finnek NATO-csatlakozását, mert ezen országok szerintük terroristákat támogatnak azzal, hogy menedéket adtak a 2016-ban sikertelen puccsot végrehajtó kurd csoportoknak. Múlt hónapban viszont a törökök feloldották a vétót, mivel sikerült megállapodást kötniük Svédországgal és Finnországgal az ügy rendezéséről.
Ezzel ugyan megnyílt az út a svédek és a finnek előtt, azonban még az összes NATO-tagország parlamentjének is meg kell szavaznia az új országok felvételét a szövetségbe.
Erdogan nemrég arról beszélt, hogy amennyiben a csatlakozni vágyó országok nem teljesítik az Ankarával kötött megállapodás ráeső részüket, akkor ismét befagyaszthatják a folyamatot. A török elnök elmondta, hogy követelésükből nem engednek, a többi pedig a svédeken és a finneken múlik innentől.
Erdogan szerint különösen Svédországgal kapcsolatban lehetnek gondok, hiszen a két ország közül ők bizonyulnak a kevésbé együttműködőnek.