A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNVég Zsombor
11:20CselgáncsZsombor Veg-Aleksandar Kukolj
HUNMagyarország
12:16ÚszásSzabad 4 x 200m
HUNMagyarország
14:00KézilabdaSpanyolország-Magyarország
HUNHámori Luca
16:18ÖkölvívásAnna Hamori-Marissa Williamson
HUNKovács Richárd
17:38ÖkölvívásRichard Kovacs-Sofiane Oumiha
HUNMagyarország
21:05VízilabdaMagyarország-Japán
NyílNyíl

Tömegkarambolt okozott egy vaddisznófalka Görögországban, többen meghaltak

Vaddisznók Hongkong
Vágólapra másolva!
Egy falka vaddisznó okozta azt a balesetet, melyben három autó egymásnak ütközött. Két ember meghalt, további négy pedig kórházba került Görögország északi részén - közölte kedden a rendőrség.
Vágólapra másolva!

A baleset hétfőn, nem sokkal éjfél előtt történt egy kétsávos úton, mintegy 60 kilométerre Szalonikitől északra.

Egy rendőröket szállító autó csapódott neki először a vaddisznófalkának, majd lesodródott az útról, miután hirtelen egy másik jármű is belegázolt a falkába, ami már felborulva a mezőn landolt. Ezt követően egy harmadik autó rohant bele a járőrautóba.

A kocsi 53 éves sofőrje és egy 48 éves utasa meghalt.

Vaddisznófalka - Ilusztráció Forrás: MTI/EPA/Jerome Favre

A második autóban utazó 50 éves észak-macedóniai nő megsérült, őt a három rendőrrel együtt kórházba szállították. A hatóságok szerint a sérüléseik nem életveszélyesek. A nő férje, aki az autót vezette megúszta sérülések nélkül - írja az ABC News.

Öt vaddisznó is elpusztult – közölte a rendőrség.

Az elmúlt néhány évben megszaporodtak a vaddisznófalkák által okozott járműbalesetek, különösen Görögország északi és középső részén. A vaddisznók állománya jelentősen megnőtt a vadászati idényre is kiható COVID-19 világjárvány idején. Gyakran látni kóborló falkákat a forgalmas utak közelében, falvaknál.

A címlapi kép illusztráció!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!