A probléma a bűnözés, és az enyhe büntetések. Az eredmény halál és szenvedés, különösen a kisebbségi körzetekben, ahol a legtöbb bűncselekmény történik.
Az irónia az, hogy a haladó baloldal azért nem tartja tiszteletben a törvényt, mert szerintük az rasszista. Ezért szerintük a bűnözők, a ragadozók áldozatok, akiket meg kell védeni, nem pedig gazemberek, akiket felelősségre kell vonni. Ennek a fajta „igazságosztásnak" az őrült megközelítése Amerikában gyökeret vert a korrupt média és az olyan őrült baloldali pénzemberek segítségével, mint Soros György.
Évek óta beszélek erről a fickóról. Több tízmillió dollárt pumpált a helyi kerületi ügyészek választási kampányaiba, mindig a legradikálisabb baloldali jelöltet támogatva. (Az USA-ban az ügyészek választás útján nyerhetik el a tisztségüket, hasonlóan politikusokhoz – a szerk.)
Véleményem szerint Sorosnak véres a keze.
Az őrület megállításának egyetlen módja, ha a választók kidobják a trógereket. És ez kezd megtörténni. Egy baloldali ügyész-jelölt Long Islanden tavaly novemberben komoly vereséget szenvedett. Minden amerikainak dühösnek kell lennie a progresszív filozófia miatt: ha nem tudja rászánni az időt, kövesse el a bűncselekményt. Elég, ezeknek az embereknek menniük kell - zárja gondolatait Bill O'Reilly.
Mint ahogy korábban az Origo korábban beszámolt róla, egyes amerikai nagyvárosokban döbbenetes állapotok uralkodnak a liberális politikáknak köszönhetően. Az alábbi felvétel szeptember 15-én készült, fényes nappal a demokrata vezetésű Philadelphiában
kihívás olyan embert találni, aki nincs valamilyen tudatmódosító szer hatása alatt, zombi módjára dülöngélő emberekből azonban nincs hiány. Az utcákon elképesztő mennyiségű szemét látható.
A megdöbbentő képsorok olyanok, mintha nem is az Egyesült Államokban készültek volna. A demokrata vezetésű metropoliszban harmadik világbeli állapotok uralkodnak a videó tanúsága szerint.
Korábban arról is beszámoltunk, hogy a baloldali Demokrata Párthoz közel álló milliárdos tőkespekuláns hogyan próbálja leépíteni a közbiztonságot az amerikai metropoliszokban.