Csütörtökön lemondott az alig másfél hónapja hivatalban lévő brit miniszterelnök, Liz Truss. Mivel mindössze 45 napot töltött a kormányfői székben, az ő nevéhez fűződik a legrövidebb miniszterelnöki hivatali idő a történelemben. Azt mondta, hogy nem tudta teljesíteni azt a megbízatást, amellyel megválasztották, és értesítette a királyt, hogy lemond a vezetői tisztségéről is a konzervatív pártban.
Jövő péntekig szeretnének új miniszterelnököt kijelölni, a BBC szerint Rishi Sunak és Penny Mordaunt az esélyes jelöltek, de egyes források szerint még Boris Johnson is szóba jöhet.
A jelölteknek egyébként legalább 100 képviselői támogatására van szükségük, vagyis legfeljebb három jelölt indulhat a hivatalért. Eközben az ellenzéki politikusok azt követelik, hogy írjanak ki választásokat.
Truss távozásában végül is nem volt semmi drámai: lemondó beszéde 200 szavas volt, és gyötrelmesen nélkülözte a büszkeségről, a sikerről vagy Nagy-Britannia határtalan jövőjéről szóló szokásos közhelyeket. Bármi ilyesmi reménytelenül alkalmatlannak tűnt volna – írja a The Guardian. A cikk szerzője szerint Truss
kisétált a 10-es számú házból, 90 másodpercig beszélt, majd újra besétált. És ennyi volt. Szinte semmi sem éreztem. Ha önök is hasonlóan zsibbadtak, érdemes emlékeztetni magukat: ez egy megdöbbentő és rendkívül következetes pillanat, az ország ugyanis válságban van – a konzervatívokkal együtt".
A túlélőként ismert politikus, aki elég rugalmas volt ahhoz, hogy három nagyon különböző miniszterelnök alatt is túléljen és boldoguljon, drámai módon megroppant, amikor végre övé lett a csúcspozíció, erről írt a The Telegraph Liz Truss lemondása után.
A lap szerint Truss személyisége kínossá vált a saját pártja számára, majd felidézte egykori tanára szavait, miszerint a "legszembetűnőbb tulajdonsága, hogy képes szemrebbenés nélkül váltani egyik hevesen vallott meggyőződéséről a másikra".
A cikk szerzője úgy véli, végül az lett a politikus veszte, ami a népszerűsége motorja volt egykor.