"Megbeszéltük a front főbb irányaiban kialakult helyzetet. Különös figyelmet fordítottunk a bahmuti és a szoledari harcokra" - írta Zelenszkij a Facebookon. Kiemelte, hogy az említett városokat védő ukrán alakulatokat folyamatosan ellátják lőszerutánpótlással és "minden mással, ami szükséges".
Az elnök tájékoztatása szerint szót ejtettek az ukrán hadsereg megerősítéséről a partnerországoktól kapott felszerelésekkel és fegyverekkel.
Szerhij Cserevatij, a keleti országrészben harcoló ukrán alakulatok szóvivője egy tévéműsorban elmondta, hogy a nap folyamán
az orosz erők 91 alkalommal lőtték Szoledart, és közölte, hogy több mint száz orosz katona halt meg a városért folyó harcokban.
"Szoledarban folynak a harcok, az ellenség oda összpontosította fő erőfeszítéseit, beleértve a Wagner csoport legképzettebb katonáit és más alakulatokat. Rakétaegységünk és tüzérségünk azonban arra összpontosította erőfeszítéseit, hogy amennyire csak lehet, kiszorítsa az ellenséget" - fogalmazott a szóvivő.
Csütörtökön az ukrán rakéta- és tüzérségi erők három parancsnoki állást, három ellenséges élőerő- és katonaifelszerelés-összpontosulást, egy orosz Sz-300-as légvédelmi rakétarendszert és három lőszerraktárt találtak el. Az ukrán légierő a nap folyamán 15 csapást mért ellenséges területekre, valamint öt csapást mért orosz légvédelmi rakétarendszerek állásaira. Lelőttek egy orosz Szu-25-ös repülőgépet és egy Orlan-10 típusú drónt.
A nap folyamán az orosz erők öt rakétacsapást mértek Kosztyantinyivka, Kramatorszk és Zaporizzsja városokra,
12 légicsapást indítottak ukrajnai területek ellen,
rakéta-sorozatvetőkkel pedig négy támadást hajtottak végre - írta jelentésében a kijevi vezérkar.