Döbbenet a tárgyalóteremben, ezzel próbálkozik a gyerekgyilkos magyar nő
![gyilkosság, olaszország, magyar nő](https://cdn.origo.hu/2023/12/4FgIObffB308MFNJTKmg_I2B18k4IEzrmvuHxtJvXNs/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU3OTNlZjJkMjkzYzQyYWFiY2Y2NjA5MjRlMzdmMTMz.webp)
Újabb tárgyalást tartottak a perugiai bíróságon az olaszországi gyermekgyilkosság ügyében. A tárgyaláson több tanút is meghallgattak, közöttük a helyi Caritas vezetőjét is, aki azt mondta, neki az első pillanattól fogva gyanús volt a nő viselkedése. Mint mondta, "amikor bejelentkezett hozzánk, azt mondta, hogy el kellett Magyarországról menekülnie. Sejtettük, hogy valójában arról lehet szó, hogy a hazájában gondok merültek fel a gyermekelhelyezéssel kapcsolatban. Amikor erre utaltunk egy beszélgetés során, Katalin elhagyta az épületünket".
Amikor a bíró a nő védője által felkért tanúkat meghallgatta, kiderült, hogy a szakértők szerint az asszony mentálisan beteg. Az egyikük elmondta, hogy neki bevallotta tettét, bár a szúrások számára nem emlékezett.
Az, hogy a nő mentálisan beteg, nem jelenti azt, hogy tette elkövetésekor ne lett volna tudatában annak,, mit tesz - mondta a lapnak Massimiliano Scaringella, a gyászoló édesapa jogi képviselője.
Színészkedik a gyilkos nő
A lehetőséget viszont arra használta, hogy összevissza beszéljen, főleg értelmetlen dolgokat. A jelenlevők közül többekben is azt a benyomást keltette, hogy az
önmagának kitalált szerepét túljátszotta, így hiába próbálta a hallgatóságot és a bírót meggyőzni arról, hogy beszámíthatatlan.
A gyermek édesapja a lapnak azt mondta,
Katalin mindig is ügyesen színészkedett, de bízom benne, hogy elítélik