Japán két évvel meghosszabbítja az Észak-Koreára kivetett szankcióit
![politics Horizontal, Észak-Korea, rakétakísérlet](https://cdn.origo.hu/2023/12/JqlUEnAi0uMMC3UVryys7o1-rSrQ4o1VBjrQiEiexCQ/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UyNjJjY2ZhZWUyNzRmZWU4NDA5OTllMGUxZDUyMDYy.webp)
A Kisida Fumio vezette kormány még a szankciók jövő csütörtöki lejárta előtt gondoskodott azok meghosszabbításáról.
A szankciók megtiltják a Phenjannal történő kereskedést, valamint leszögezik, hogy egyetlen olyan hajó sem köthet ki japán kikötőben, amely előtte észak-koreai kikötőt is érintett.
A döntésben szerepet játszott, hogy Észak-Korea minduntalan rakétakísérleteket hajt végre a térségben:
Phenjan csak márciusban hét rövid- és hosszú hatótávolságú ballisztikus rakétát lőtt ki.
A kormány emellett a japán állampolgárok eltűnése miatt is neheztel Észak-Koreára, akik vélhetően emberrablás áldozatai lettek.
"Minden tőlünk telhetőt megteszünk annak érdekében, hogy a nemzetközi közösség szoros együttműködésében megoldást találjunk mind az emberrablások, mind pedig a nukleáris- és rakétaprogramok okozta kérdésekre" - nyilatkozta Macuno Hirokazu, a kabinet főtitkára.
Japán régóta küzd azért, hogy hazahozhassa azokat az állampolgárait, akiket az 1970-es és 1980-as években észak-koreai ügynökök elhurcoltak, ám egyelőre nem történt előrehaladás e téren.
Kisida miniszterelnök már korábban jelezte, hogy
előfeltételek nélkül készen állna találkozni Kim Dzsongun észak-koreai vezetővel,
Phenjan részéről azonban nem mutatkozott még érdeklődés a kétoldalú tárgyalások iránt.
Tokió 2006-ban vezette be a szankciókat Észak-Korea ellen, azóta ugyanakkor kiterjesztette a büntetőintézkedések körét.