Az érintett iskolákba járó diákok szüleinek küldött levélben az iskolai tisztviselők azt ígérték, hogy a migráns "egyének és családok" az iskolai épülettől különálló tornatermébe lesznek elhelyezve, mondván:
Ez nem befolyásolhatja az iskola működését, és az elhelyezett csoportok nem jutnak be az iskola más olyan részébe, ahol a diákok és a személyzet tartózkodik.
A hír feldühítette a szülők és a közösség egyes tagjait, akik kivonultak az iskolák elé tiltakozni.
A tisztviselők szerint eddig legalább 65 000 menedékkérő érkezett a városba, ebből csak a múlt héten 4200-an.
Az ügyben a következő bírósági meghallgatás június 21-én lesz.
New York más külvárosainak tisztviselői is visszautasították Adams tervét, miszerint a migránsokat az ő városaikba küldenék, hogy menedéket biztosítsanak azoknak.
Helyi, állami és városi tisztviselők aggodalmuknak adtak hangot a migránsok befogadására vonatkozó tervezés hiánya miatt, és véleményük szerint
New Yorknak nincs akkora a kapacitása, hogy ennyi embert befogadjon.
New York kormányzója múlt pénteken levelet küldött Joe Biden elnöknek, amelyben segítséget kért a migránsok katonai létesítményekben történő elhelyezéséhez.
New York városába a kormányzó szerint 120 helyszínen több mint 36 700 migránst helyeztek el, ami meghaladja a város kapacitását. Hozzátette, hogy mivel nincs több menedékhely New York egyes szállodáit - a szállodák 40%-át - is bevonják.