Az 1993-ban született rabló migráns többszörösen büntetett bűnöző, legalább húsz bűncselekményt követett már el Franciaországban. Azonban a mostani eset brutalitása még a rendőröket is meglepte, a bűnözőt pedig csak azért tudták gyorsan elfogni, mert a rablásról felvétel is készült.
A felvételen az látható, ahogyan a migráns előbb kifigyeli a 73 éves nagymamát és unokáját, megvárja a megfelelő pillanatot, majd brutális erőszakkal mindkettőjüket a hajuknál fogva a földre rántja, a földről felveszi az összes értékesnek tartott dolgot és elrohan. A kisunokát ráadásul el is dobja. Késő délután pedig kiderült: a bevándorlót a rendőrség nem tartóztatta le, hanem pszichiátriai intézetbe küldte kényszergyógykezelésre...
Érthetően óriási a felháborodás egész Franciaországban, tömegesen követelik az úgynevezett "minimális büntetés" bevezetését, azaz, hogy ne úszhassa meg egyetlen hasonló bűnöző sem ügyeskedő ügyvédek és szélsőbalos jogvédők segítségével.
Mint ismert: Brüsszel migránsokat akar kötelező jelleggel szétosztani az uniós tagállamok között, így Magyaországra is küldeni akarnak. Azt az országot, amelyik a kötelező kvótának nem engedelmeskedik, megbüntetik. Ha egy ország nem akar a bordeaux-i bevándorlóhoz hasonló, veszélyes bűnözőt befogadni.