Kilenc ember meghalt Guineában egy katonai akcióban
![](https://cdn.origo.hu/2023/12/bJRV1_d1wdkGr0BeWW3gAAwSnth1u0o_qVL2k87mYLI/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Y4NjYyNzRjYjU2MzQyYWY4MzJlOWVhYTQ0NzViODAx.webp)
Moussa Dadis Camara, aki 2008 és 2010 között állt a junta élén, egy 2009-es tüntetés brutális vérbe fojtása miatt volt őrizetben.
Szombat hajnalban fegyveresek kiszabadították a börtönből három társával együtt.
A hatóságok nagy erőkkel kutatni kezdtek a szökevények után, és néhány órán belül el is fogták a junta egykori vezetőjét, akit a nap végére vissza is szállítottak a börtönbe Conakryban.
Az igazságügyi minisztérium tájékoztatása szerint kilenc holttestet találtak a véres incidens után, az akcióban három támadó, négy katona és még két ember halt meg.
Hat ember megsebesült, őket kórházban ápolják.
Moussa Dadis Camara 2008-ban került hatalomra Guineában katonai államcsínyt követően. Az országot 2010-ig irányította a junta élén, majd 2021-ig emigrációban élt.
Tavaly szeptemberben vették őrizetbe és állították bíróság elé a 2009-ben a főváros, Conakry stadionjában elkövetett mészárlás miatt, amelynek során a katonák - 157 embert megölve - vérbe fojtottak egy tüntetést.