Demkó Attila a Facebookon ezt írta:
Szóba került a bevándorlás Svédországban, tényleg nem volt megbeszélve, bár lehet, a gondolataim arra húztak, mert ma reggel kaptam egy megdöbbentő adatsort, és 2005 óta erősen rá vagyok fókuszálva a migrációra, akkor írtam az első elemzésemet a témáról, azt előrevetítve, hogy nagy baj lesz Európában ebből. Tehát messze nem volt ez magyar belpolitikai téma, amikor elkezdtem foglalkozni a dologgal – szakmai szempontból.
Leírta, hogy megjelent a svéd rendőrség legfrissebb statisztikája:
az év elejétől május 15-ig bezárólag az idén 64 robbantás volt országszerte, vagyis nagyjából minden második napra jutott egy.
A kép kicsit homályos, a felső táblázat a releváns (a végrehajtott robbantások száma). Emellett 112 lövöldözés volt.
Svédország 10 milliós ország, és 2015-ig a legbékésebb európai országok közé tartozott. Ma egyes svéd külvárosok Európa legveszélyesebbjei közé tartoznak.
Egy éve nagyjából ilyenkor jártam Uppsalában, láttam erőszakos cselekményeket is, bár nem a belvárosban – teljesen kizárt az integráció egy olyan helyzetben, amikor a külváros 90+%-a bevándorló hátterű
– írta bejegyzésében.