"A palesztinoknak számos lehetőségük volt arra, hogy elérjék céljukat, egy saját államot" - írja a történész. Például 1978-ban az Izrael és Egyiptom közötti Camp David-egyezmény révén, amelynek megtorpedózásáért Helmuth Schmidt szocdem kancellár sokat tett.
Ciszjordániában akkoriban 1900 zsidó telepes élt, ma közel 700 ezren. Izrael az 1993-as oslói megállapodásban megnyitotta az utat a kétállami megoldás felé. A válasz Palesztinából: terror
- írja Wolffson, majd így folytatja:
2000-ben Camp Davidben Ehud Barak izraeli miniszterelnök felajánlotta a palesztinoknak Ciszjordánia és Kelet-Jeruzsálem 97 százalékát fővárosként. A válasz: a második palesztin felkelés („Intifáda") Izrael ellen. A palesztinok elvesztették a háborút. Izrael mégis teljesen kivonult a Gázai övezetből. Németország, az EU és a nemzetközi közösség „jó tanácsát" követte, amely a „Föld a békéért" nevet viseli. Mit kapott Izrael a Gázai övezettől? Rakétákat szárazföldre
- írja dühösen Wolffson.
A történész arról is ír, hogy a német tudományos-művészeti világ mennyire antiszemita. Emlékeztet a kasseli Documenta kiállításra, ahol a náci lapokat idéző antiszemita arab gúnyrajzokat állítottak ki, művészetnek nevezve kampós orrú zsidó vámpírokat ábrázoló förmedvényeket.
Wolffson megemlíti azt is, hogy Scholz kancellár szégyenletesen hallgatott, amikor a jelenlétében Mahmud Abbász palesztin elnök arról beszélt, hogy Izrael 50 holokausztot követett el már a palesztinok ellen.
A Hamász dzsihád harcosai pontosan úgy viselkednek ebben a háborúban, ahogyan azt az iskolai tankönyveken keresztül beléjük programozták évtizedek óta: zsidókat gyilkolnak. Németország, az EU és az ENSZ minden, csak nem ártatlan ebben. Mindig is finanszíroztak olyan iskolai könyveket, amelyekben a zsidók meggyilkolására vonatkozó utasítások szerepeltek. A német pénz pedig nemcsak a palesztin tankönyvekbe áramlik, hanem a palesztin terrort tömegesen, legalább közvetetten támogató palesztin és baráti szervezetekbe is
- írja a szerző.