Vágólapra másolva!
Élő közvetítésünk az orosz-ukrán háborúról.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül24 bejegyzés

Élő közvetítésünk az orosz-ukrán háború 793. napjáról.

 

04:20
április 26, 2024
Vágólapra másolva!

Ez történt csütörtökön

Előző tudósításunkat ITT TALÁLJA.

04:26
április 26, 2024
Vágólapra másolva!

Magyarország segít

Magyarország területére 2024. április 25-én az ukrán-magyar határszakaszon 5003 fő lépett be. A román-magyar határszakaszon belépők közül 5430 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett. 
A beléptetettek közül a rendőrség 43 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.

04:29
április 26, 2024
Vágólapra másolva!

Politikai támogatás

"Azon dolgozunk, hogy hogyan lehet leküzdeni az elmúlt hat hónap során felgyülemlett nehézségeket és problémákat a fronton, miközben az amerikai támogatásról szóló döntésekre várunk. Politikailag már elértük a támogatást. Most azon kell dolgoznunk, hogy a csomagokat megtöltsük a szükséges fegyverekkel, és biztosítsuk a logisztikát. Hálás vagyok minden országnak, amely a közelmúltban új határozatokat fogadott el az Ukrajnának, harcosainknak, városainknak és közösségeinknek nyújtott segítségről. Hálás vagyok mindenkinek, aki segít!" - mondta napi videójában Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
 

05:24
április 26, 2024
Vágólapra másolva!

Oroszország figyelmeztet

Szergej Rjabkov külügyminiszter-helyettes kijelentette, hogy Oroszország megtorolja, ha a nyugati országokban lévő, 2022 óta befagyasztott 300 milliárd dolláros vagyonának felhasználására vonatkozó terveket végrehajtják.

"Kormányunk számos magas beosztású képviselője beszélt már az erre a lépésre adandó pénzügyi, gazdasági és anyagi válaszunk kérdéseiről, amelyre a korábbiakhoz hasonlóan figyelmeztetjük ellenfeleinket, hogy ne tegyék meg. Most tanulmányozzuk a reakció optimális formáját, ahol az ellenintézkedések közé tartoznak a nyugati ellenfeleink eszközei elleni fellépések, valamint a diplomáciai válaszintézkedések" - mondta a RIA Novosztyinak.

06:21
április 26, 2024
Vágólapra másolva!

Fehéroroszország dróntámadásról beszél

Fehéroroszország azt állítja, hogy leállította a Litvániából indított drónok Minszk elleni támadását. A RIA hírügynökség szerint Ivan Tertel, a fehérorosz biztonsági szolgálat vezetője azt mondta, hogy „számos akut biztonsági intézkedést” hajtott végre, amelyek lehetővé tették a drónok lelövését. Nem szolgáltatott bizonyítékot az állításokra. 
A litván hadsereg azt állítja, hogy semmilyen ellenséges lépést nem hajtott végre más államokkal szemben. 

07:09
április 26, 2024
Vágólapra másolva!

Lukasenka: Lehetne tárgyalni a békéről

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök szerint „megérettek” a feltételek az Ukrajna és Oroszország közötti béketárgyalásokhoz, mivel mindkét fél holtponton van.
A TASS orosz állami hírügynökség szerint a Putyin-szövetséges Lukasenka az Oroszország és Ukrajna között 2022-ben folytatott előzetes tárgyalásokat jelölte meg a tárgyalások kiindulópontjaként. Ennek ellenére azt is mondta, hogy a Kijevvel való katonai incidensek kockázata "elég magas", és azt állította, hogy körülbelül 120 000 ukrán katona állomásozik a két ország határán.
Azt is elmondta, hogy "több tucat" orosz taktikai nukleáris fegyvert telepítettek Fehéroroszországban a Vlagyimir Putyinnal tavaly aláírt megállapodás részeként.

08:00
április 26, 2024
Vágólapra másolva!

Ukrajna legnagyobb támogatói

A német Kiel Institute összesítése szerint 2022 februárja és 2024 február vége között az Egyesült Államok 46,2 milliárd dollár értékben szállított vagy adott el fegyvereket és felszereléseket Ukrajnának.
Ugyanebben az időszakban Németország 10,7 milliárd dollár, az Egyesült Királyság 5,7, Dánia 5,2, Hollandia pedig 4,1 milliárd dollár értékben adott fegyvereket és felszereléseket Ukrajnának. A legnagyobb támogatók TOP10-es listáján van még Lengyelország (3,2 milliárd dollár), Svédország (2,9 milliárd), Franciaország (2,9 milliárd), Kanada (2,1 milliárd), valamint Finnország (1,9 milliárd).

08:30
április 26, 2024
Vágólapra másolva!

Ötszörös erő

A brit székhelyű kutatóintézet, a Royal United Services Institute (Rusi) szerint az ukrán fegyveres erők napi 2000 lövedéket is kilőhetnek tankjaikból és tüzérségi eszközeikből. Ezzel szemben az orosz erők naponta akár 10 000 lövedéket is elhasználnak.
A közlemény szerint Oroszország évente csaknem hárommillió lövedéket kap saját gyáraitól és Észak-Koreától.

09:04
április 26, 2024
Vágólapra másolva!

Ukrajna visszavonta az Abrams tankokat

Ukrajna visszavonta az amerikai Abrams M1A1 harckocsikat a frontvonalról, részben az orosz drón-taktika miatt - közölték a Pentagon illetékesei.
Az Egyesült Államok 2023 januárjában 31 db Abrams tankot küldött Ukrajnába. Ötöt közülük kilőttek az orosz drónok.
"Együtt fogunk dolgozni ukrán partnereinkkel, hogy segítsünk nekik átgondolni, hogyan használhatnák fel a harckocsikat a mostani megváltozott környezetben, ahol minden azonnal látható" - mondta egy magas rangú amerikai tisztviselő.

10:21
április 26, 2024
Vágólapra másolva!

Nem használták a taktikát

Az egyik amerikai védelmi tisztviselő szerint az ukránok nem alkalmaztak olyan taktikát, amely hatékonyabbá tehette volna a tankokat, például a kombinált fegyveres hadviselésben, amelyhez az Egyesült Államok biztosította a kiképzést Németországban. Az orosz erők súlyos veszteségeket szenvedtek el saját tankjaikból és páncélozott felszereléseikből a rendkívül hatékony megfigyelés és az ukrán drónegységek támadásai miatt.

11:00
április 26, 2024
Vágólapra másolva!

Még nem lesz ukrán támadás

Az Egyesült Államok nem számít arra, hogy Ukrajna a közeljövőben nagyszabású offenzív hadműveleteket indítson orosz erők ellen - mondta egy amerikai tisztviselő. A jelenlegi céljuk, hogy segítsenek Ukrajna erőinek visszanyerni a kezdeményezést a frontvonalon.

11:38
április 26, 2024
Vágólapra másolva!

Kínának üzent a NATO-főtitkár

Kínának fel kell hagynia Oroszország ukrajnai háborújának támogatásával, ha jó kapcsolatokat akar ápolni a Nyugattal - mondta Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára csütörtökön Berlinben. „Tavaly Oroszország a rakéták, harckocsik és repülőgépek gyártásához használt mikroelektronikája 90%-át Kínából importálta. Kína azon is dolgozik, hogy továbbfejlesztett műholdas képességeket és képalkotást biztosítson Oroszországnak” – mondta.

12:15
április 26, 2024
Vágólapra másolva!

Útlevél vagy menedék

A lengyel parlament a jövő héten tárgyal egy új szabályozást, amely szerint minden ukránnak érvényes útlevelet kell bemutatnia ahhoz, hogy Lengyelországban ellátásban részesülhessen. Korábban az ukrán menekültektől bármilyen más, személyazonosságukat igazoló okmány bemutatását elfogadták. Kosiniak-Kamysz védelmi miniszter azt mondta: „Úgy gondolom, hogy sok lengyel felháborodik, amikor fiatal ukrán férfiakat lát a szállodákban és kávézókban, és közben hallja, hogy mennyi erőfeszítést kell tennünk Ukrajna megsegítéséért.” A javaslat körülbelül 80%-kal csökkentené az útlevéllel nem rendelkező emberek juttatásait. Ha lehetetlen lesz útlevélhez jutni, sokan menedékjogot kérhetnek.
 

13:39
április 26, 2024
Vágólapra másolva!

Ukrajna kivonja az amerikai Abrams tankokat a csatatérről

Ukrajna kivonja az amerikai Abrams tankokat a csatatérről az orosz drónfenyegetés miatt. Magas rangú amerikai katonai tisztviselők szerint az orosz megfigyelő drónok és vadász drónok megváltoztatták a helyzetet a csatatéren, ugyanis ezek által megnőtt a gépek észlelésének kockázata.

14:43
április 26, 2024
Vágólapra másolva!

Oroszország Szumit támadta

Oroszország 11 települést támadott meg Szumiban. A támadást különféle fegyverekkel, köztük drónokkal, tüzérséggel, aknavetőkkel, gránátvetőkkel és aknákkal hajtották végre a határmenti területen.

15:28
április 26, 2024
Vágólapra másolva!

Görögország nem küld légvédelmi rendszereket

Görögország nem szállít Ukrajnának Patriot légvédelmi rendszerekket, illetve S-300-as rakétákat sem – jelentette ki Kiriakosz Mitsotakisz görög miniszterelnök.

16:14
április 26, 2024
Vágólapra másolva!

Taktikai előnyök Avgyijivkánál

Az oroszok taktikai előny elérésére töreksznek Avgyijivkától északnyugatra, de fókuszban - amely a legnagyobb valószínűséggel sikeres lesz - továbbra is Csasziv Jarnál folyó hadművelet van - közölte az Institute for the Study of War (ISW).

17:03
április 26, 2024
Vágólapra másolva!

Ebben reménykedik az USA

Washington azt reméli, hogy a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták Ukrajnába szállítása arra készteti majd Németországot, hogy végre Taurus rakétákat küldjön Kijevnek – jelentette a TV5 Monde francia közszolgálati televízió egy meg nem nevezett amerikai tisztviselőre hivatkozva.

17:39
április 26, 2024
Vágólapra másolva!

Svájc is támogatást jelentett be

A svájci parlamenti bizottság április 25-én támogatta azt a javaslatot, hogy 5 milliárd svájci frank (2 009 milliárd forint) segélyt nyújtsanak Ukrajnának – írja a The Kyiv Independent.

18:19
április 26, 2024
Vágólapra másolva!

Harkovra mértek csapást az oroszok

Április 26-án a Harkov megyei Derhacsi városa ellen végrehajtott orosz csapásokban négy ember, köztük három gyerek megsebesült – mondta Oleh Szinyehubov kormányzó.

19:03
április 26, 2024
Vágólapra másolva!

Spanyolország rakétákat küld Ukrajnának

Spanyolország Patriot rakétákat küld Ukrajnának, de egy meg nem nevezett kormányzati forrás szerint kevés rakétáról van szó - írja az El Pais.

19:51
április 26, 2024
Vágólapra másolva!

Kémkedéssel vádolnak egy brit férfit

A 20 éves Dylan Earlt azzal vádolják, hogy támadást tervezett londoni, Ukrajnához kötődő vállalkozások ellen, miután beszervezte Oroszország. Az állítólagos Wagner-kapcsolatokkal rendelkező brit férfit kémkedéssel vádolják.

21:13
április 26, 2024
Vágólapra másolva!

Az USA hatalmas segélyt utalt át Ukrajnának

Az Egyesült Államok ma 6 milliárd dolláros (2200 milliárd forint) katonai segélyt utalt ki Kijevnek - közölte Lloyd Austin, a Pentagon vezetője az Ukrajna védelmével foglalkozó csoport ülése után.

21:42
április 26, 2024
Vágólapra másolva!

Gyerekkórház bombázásával fenyegetőzik a fehérorosz vezető

Kiürítik a gyerekkórházat Kijevben. Az evakuálást azután rendelték el, hogy egy fehérorosz biztonsági főnök nyilvános beszédében azzal fenyegetőzött, hogy megtámadják a gyermekkórházat.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!