Spanyolország
21:002024. július 09.
Franciaország
Hollandia
21:002024. július 10.
Anglia

Rettenetes terrortámadás történt: munkába tartó embereket gyilkoltak meg

Vágólapra másolva!
Több mint húsz ember halt meg Mali középső részén egy fegyveres támadásban. A helyi polgármester elmondása szerint az ebmerek úton voltak dolgozni, amikor a fegyveresek rájuk támadtak.
Vágólapra másolva!

A támadás szombaton történt egy faluban a Mopti régióban lévő Bankass város közelében.

A város polgármestere közölte, hogy a falusiak úton voltak a földekre dolgozni, amikor ismeretlen fegyveresek rájuk támadtak. 

A Reuters megjegyezte, hogy a Mopti régió egyike a nyugat-afrikai ország azon térségeinek, ahol az al-Kaidához és az Iszlám Államhoz köthető dzsihadista csoportok 2012 óta harcolnak a kormányerők ellen.

sahel, száhel, dzsihadista, terror
A Száhel-övezetben nagy veszélyt jelent a dzsihadisták jelenléte - a képen Burkina Faso fővárosának egyik hotelje, melyen 2016-ban követtek el terrortámadást
Fotó: Issouf Sanogo / AFP

A hírügynökség korábban arról is beszámolt, hogy május elején az EU úgy döntött, lezárja azt a missziót, melyben katonákat képzett ki Maliban. A döntést megelőzte, az EU és a nyugat-afrikai országot irányító katonai junta megromlott. A közösség diplomáciai szolgálata azt közölte, hogy a programban épp dolgozók megbízása május 18-án jár le, ezzel pedig a misszió is lezárul.

Maliban 11 éve zajlott a mali fegyveres erők tagjainak, illetve a Száhel-övezet úgynevezett G5 országaiban (Burkina Faso, Mali, Mauritánia, Niger és Csád) szolgáló katonák kiképzése. A program célja az volt, hogy a Nyugat-Afrikában súlyos problémát jelentő dzsihadista fenyegetéssel szemben hatékonyan fel tudjon lépni egy többnemzetiségű terrorellenes erő, mind az országhatárokon belül, mind a térségben együttműködve.

Eközben a nemrégiben kiadott jelentések szerint Maliban egyre mélyül a válság, melynek kettős természetére több elemzés figyelmeztetett. A gazdasági válság, az élelmiszerhiány miatt a lakosság tömegei folyamatos segélyezésre szorulnak. A másik problémát a belső nyugtalanság jelenti. Maliban ugyanis nem csak a dzsihadista erők jelenléte fenyegető, hanem a korábbi kormányzattal elégedetlen lázadócsoportok működése is. Ráadásul a válságot állandósíthatja és tovább mélyítheti a klímaváltozás. 

Maliban egyébként jelentős, kitermelésre váró aranytartalék van, ami fontos szerephez juthat az ország gazdasági felvirágoztatásában. Azonban az aranykitermelés körül is számos illegális tevékenységet találni, a csempészettől a a munkaerő kizsákmányolásáig bezárólag.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről