Egy elzárt amazóniai törzs Elon Musknak köszönhetően internethez jutott, de a közösségi média és a pornófüggőség rengeteg problémát okozott a közösség tagjai között.
Brazíliában kilenc hónappal ezelőtt vált elérhetővé a Starlink szolgáltatás, ennek köszönhetően lett internetje a 2000 tagot számláló marubo törzsnek - írta meg a news.com.au.
Kezdetben még mindenki boldog volt
- kezdte a 73 éves Tsainama Marubo.
Most azonban a dolgok rosszabbra fordultak. A fiatalok lusták lettek az internet miatt, tanulják a fehér emberek módszereit
- tette hozzá.
A Starlink úgy működik, hogy alacsony pályán keringő műholdakhoz csatlakoztat antennákat. A szükséges antennákat Allyson Reneau amerikai vállalkozó adományozta a törzsnek. Kezdetben az internetet pozitívumként hirdették meg a távoli törzs számára, akik annak köszönhetően gyorsan kapcsolatba tudtak lépni a hatóságokkal vészhelyzetben, beleértve a potenciálisan halálos kígyómarást is.
Ez már életeket mentett meg
- jelentette ki Enoque Marubo, aki annak is örül, hogy kapcsolatba léphet barátaival, családtagjaival az interneten keresztül is.
Rengeteg lehetőség nyílt a fiatalok számára, akik közül sokaknak még csak elképzelése sincs arról, mi van a közvetlen környezetükön túl. Egy tinédzser azt mondta a The Times-nak, arról álmodik, hogy beutazza a világot, míg egy másik fogorvos szeretne lenni São Paulóban.