Itt a brüsszeli terv: így küldenék háborúba az európai fiatalokat

Ukrajna, Ukrán, Orosz, Oroszország, háború, konfliktus, orosz-ukrán háború, oroszukránháború, UkránOroszháború, 2024.05.30.
Nyugati fegyverekkel harcolnak az ukrán katonák és a nyugati zsoldosok az oroszok ellen.
Fotó: AFP
Vágólapra másolva!
Minden eddiginél őrültebb háborús tervet talált ki a nyugati elit. A NATO-csapatok Ukrajnába küldése és a nukleáris fegyverek bevetése után a kötelező sorkatonai szolgálat bevezetését vették elő. Manfred Weber, a háborúpárti Európai Néppárt elnöke az Európai Unió teljesen területén mozgósítana Oroszország ellen, és ha ötlete megvalósulna, akkor a legfiatalabbakat soroznák be. A javaslatról várhatóan az újonnan felálló Európai Parlament fog dönteni, így az uniós választásnak a szokásosnál is sokkal nagyobb tétje van. Orbán Viktor azonnal elutasította a tervezetet, és leszögezte, senki nem rendelkezhet a magyar fiatalok élete felett.
Vágólapra másolva!

Az orosz-ukrán háború második évfordulója óta egyre durvább tervek születnek Brüsszelben és Nyugat-Európában. Akár egy harmadik világháborút is kirobbantanának.

Küldenék a behívót

Emmanuel Macron francia elnök nagy port kavart év elején tett kijelentésével, miszerint ha a helyzet úgy hozza, akár nyugati csapatokat is lehetne Ukrajnába küldeni. A háborúpárti baloldali államfő fokozta a tempót, és nem sokkal ezután már az atombombák bevetésének lehetőségéről kezdett el beszélni." A nyugati politikusok azóta egymást túllicitálva próbálnak megfelelni a háborús tébolynak. Macron után Donald Tusk lengyel kormányfő is beállt a sorba: szerinte fel kell készülni a legrosszabbra is. Mostanra pedig odáig jutottak, hogy nyíltan kimondják: nem kell annyira félni egy világháborútól.

Ebben a cikkünkben összefoglaltuk, hogyan szabadultak el az indulatok Nyugaton. A napokban azonban egy minden eddiginél őrültebb felvetés érkezett: az európai szintű kötelező sorkatonaság. Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője a BR24 televíziós műsorban nemcsak az európai atomfegyver mellett tette le a voksát, hanem 

bedobta az általános, EU-s szintű kötelező szolgálati év bevezetésének tervét. 

A történethez hozzátartozik, hogy a nyilatkozat előtt pártja már állást foglalt a sorkatonaság mellett. A kiállás súlyát növeli, hogy a CDU - a Scholz-kormány dilettáns tevékenysége miatt - vezet a közvélemény-kutatásokban. Az pedig tudvalevő, hogy Németország a gazdasági problémák ellenére Európa vezető hatalma. Így bár sokan próbálják bagatellizálni az elhangzottakat, azt komolyan kell venni.

manfredweber
Manfred Weber dobta be a kötelező sorkatonaság tervét az európai köztudatba
Fotó: AFP/JOHN MACDOUGALL

Főleg, hogy a háttérben már évek óta tervezik az európai szintű sorkatonaságot Németországban. A Herr & Speer német–amerikai agytröszt alapítói, Vincent-Immanuel Herr és Martin Speer már 2022 májusában arról írtak a Washington Post hasábjain, hogy az Európai Uniónak saját hadseregre van szüksége. 

A szerzőpáros hat-kilenc hónap kötelező szolgálati időt írna elő a 17 éves uniós polgárok számára. 

És szerintük az lenne az üdvözítő, ha a nők és a férfiak iskolai tanulmányaik befejezése után választhatnák, hogy vagy civilként teljesítenek szolgálatot, vagy az EU fegyveres erőinek katonájaként. 

A Herr & Speer javaslata összecseng azzal, a német Junge Union által felvázolt tervvel, amely akár a tagállamok hatásköreit Brüsszelnek is átruházva hozna létre kötelező európai sorkatonaságot. Ők azt szeretnék elérni, hogy „minden fiatalnak legalább kilenc, de legfeljebb 24 hónapig katonai vagy polgári szolgálatot kellene teljesítenie egy európai országban”.

Mit kell tudni a Weber-tervről?

Weber ötlete komoly botrányt okozott az európai politikában, az európai polgárok meglehetősen negatívan fogadták a felvetést. De mit is kell tudni a minden eddiginél meredekebb háborús javaslatról?

Először is, hogy azt már csak az újonnan felálló Európai Parlamentben fogják megvitatni. Sajtóértesülések szerint a júniusi európai parlamenti választás után megalakuló testület az elsők között fogja megvitatni ennek lehetőségeit. Ebből következik, hogy sosem volt akkora tétje a pár nap múlva esedékes voksolásnak, mint most. 

De mi is az a kötelező sorkatonai szolgálat, amiről Weber beszélt? Lényegében az adott állam részéről az állampolgároktól megkövetelt, kötelező jellegű, határozott ideig tartó katonai szolgálat. Ez jellemzően a fiatalabb polgárokra szokott vonatkozni. A német politikus azonban nemcsak tagállami szinten, hanem az Európai Unió teljes területén bevezetné a sorkatonaságot, ami nem mellesleg hatásköri problémákat is felvet.  

Kötelező katonai szolgálat az EU-ban

Jelenleg kilenc európai országban van érvényben kötelező katonai szolgálat: Cipruson, Görögországban, Ausztriában, Litvániában, Lettországban, Észtországban, Finnországban, Svédországban és Dániában. Lettország volt az utolsó, amely bevezette a sorkatonaságot 2023 áprilisában – 16 évvel annak eltörlése után. 

Weber terve alól még a nők sem lennének kivételek, rájuk is kiterjesztenék a sorkatonaságot. Norvégiában 2015-ben, valamint Svédországban 2017-ben már sor került erre a lépésre. Az elmúlt években más országok is követték a skandinávok példáját; Dánia volt a harmadik olyan európai ország, ahol a sorkatonaságot kiterjesztették a nőkre is. Európa más országaiban viszont egyelőre megmaradt a nők számára az önkéntes alapú bevonulás. 

NATO, hadgyakorlat, háború, készültség, észtország, csehország, 2024. 05. 10.
NATO-hadgyakorlat
Fotó: MTI/EPA/Valda Kalnina

Magyar nem

A háborúpárti nyugati elit eddig még nem zárkózott el Manfred Weber ötletétől, ami meglehetősen vészjósló. A vezető európai politikusok jellemzően mellébeszélnek, amikor újságírók megkérdezik őket az ötletről. Jó példa erre Boris Pistorius német védelmi miniszter, aki először még arról beszélt, hogy nem lenne kötelező a katonai szolgálat, majd nem sokkal később már úgy fogalmazott: a sorkatonaság nem lehet teljesen önkéntes. Vasárnap Olaf Scholz német kancellár miniszterére reflektálva korántsem fogalmazott egyértelműen, amikor azt mondta: céljuk, hogy több fiatalt vonzzanak be a német Bundeswehrhez.

A nyugati elittel szemben Orbán Viktor egyértelműen elutasítja a sorkatonai szolgálatot. 

A magyar miniszterelnök először a Patrióta YouTube-csatornának adott interjúban mondta el a véleményét Manfred Weber háborús javaslatáról. Szerinte a sorkatonaságról azt gondolta mindenki, hogy szükségtelen, hiszen Európában béke volt. Úgy gondolja, hogy jó lenne kitartani emellett az állapot mellett, azaz profi hadsereggel megoldani a dolgokat.

„Nem akarjuk, hogy valaki más dönthessen a mi katonakorú fiataljaink bevetéséről, ide-oda vezényléséről. Manfred Weber azonban végső soron erről beszélt, kötelező besorozással egybekötött összeurópai hadseregről

- tette hozzá a kormányfő, aki szerint mostanra már a magyar és az európai fiatalok is veszélybe kerültek a nyugati politikus háborús őrülete miatt.

Orbán Viktor, Patrióta, interjú, 2024.05.26.
Orbán Viktor elutasítja az összeurópai sorkatonaságot

Orbán Viktor a Kossuth Rádióban adott szokásos interjújában is kijelentette, hogy Magyarországon nincs napirenden a sorkatonaság visszavezetése. Egyúttal elfogadhatatlannak nevezte a Weber-tervet, szerinte az ilyen gondolatokat jó gyorsan el kell hessegetni. "A magot ki kell fordítani a földből, nehogy véletlenül szárba szökkenhessen"- élt egy hasonlattal. 

A magyar miniszterelnök a szombati, rekordrészvétellel zárult Békemeneten is beszélt a háború veszélyeiről és a pár nap múlva esedékes uniós választás tétjéről.  

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!