A Meduzának adott interjújában Margareta Zavadszkaja leszögezte, hogy a Jevgenyij Prigozsin lázadásának nem voltak jelentős politikai következményei, hiszen végső céljait nem sikerült elérni, a politikai rendszerre, illetve az orosz lakosságra gyakorolt hatása is elenyésző volt. A felmérések azt mutatják, hogy a lázadás előtt egyébként népszerű zsoldosvezér az események végére közellenség lett, már csak egy nagyon kis csoport állt ki mellette főleg az ukrán fronton véghez vitt sikerei miatt. A lakosság 40 százaléka csak követte az eseményeket anélkül, hogy bármilyen nagyobb jelentősséget tulajdonított volna a Wagner-csoport vonulásának, míg összességében csak az oroszok 5 százaléka ítélte meg úgy, hogy a helyzet súlyos és veszélyes. Az is látszik, hogy a lakosság körében a lázadás nem váltott ki különösebb lelkesedést,
az egyik felmérésben résztvevők mindössze 13 százaléka támogatta azt.
A politológus úgy látja, hogy a lázadás kezdetekor az oroszok azon része, akik aktívan befolyásolhatták volna az eseményeket (katonák, döntéshozók) inkább kivárásra játszottak, mint ahogyan az a hasonló esetekben történni szokott, hiszen senki sem akar elhamarkodott döntést hozni vagy esetleg a túl buzgó közbelépésével magára vállalni a felelősséget egy esetleges kudarcért. Mivel egyes szélsőséges kivételektől eltekintve a politikai és katonai vezetőségből senki sem cselekedett, nem mutatták a hűtlenség jeleit, így valójában az orosz elit rövid és középtávon erősebben jött ki a konfliktusból.
Ugyanakkor szerinte Prigozsin fenyegetése súlyos volt, amire az orosz hatóságok megfelelően és gyorsan reagáltak.
Az interjú során arra is kitértek, hogy mi állhatott Prigozsin döntésének hátterében. Valószínűleg a Wagner-vezérnek politikai ambíciói voltak, azonban rosszul mérte fel a helyzetet és cselekedetének kockázatát. Azzal kapcsolatban, hogy Vlagyimir Putyin miért Alekszandr Lukasenko közvetítésével rendezte a helyzetet Zavadszkaja elmondta, hogy mindez egy szimbolikus cselekedet volt. Amennyiben Putyin tárgyalt volna a Wagner-vezérrel, azzal egy szintre emelte volna Prigozsint az orosz elnökkel és a téteket is megnövelte volna. Ezt természetesen nem akarta megtenni, így Lukasenkóra esett a választás, aki a közvetítői szereppel saját belpolitikai helyzetét kívánta erősíteni, hiszen így problémamegoldóként, a béke elhivatott követőjeként tudott szerepelni.
Az Origo részletesen beszámolt a Wagner-csoport lázadásáról, a véres eseményekről készült galériánkat pedig ITT nézheti meg.