Spanyolország
21:002024. július 09.
Franciaország
Hollandia
21:002024. július 10.
Anglia

Halálra verte négyéves kisfiát egy nő

Vágólapra másolva!
Hétfőn gyilkosság vádjával tartóztattak le egy két gyerekes floridai anyát. A nőt két nappal azután fogták, miután négyéves kisfia meghalt. Mint kiderült, a gyerekeket az anyja verte halálra.
Vágólapra másolva!

A 36 éves Arayiah Hudson azt mondta a mentősöknek, hogy kisfia félre nyelte a chipset és a vizet és megfulladt. Ezután a kisfiút nem sokkal később halottnak nyilvánították, az orvosi vizsgálat során pedig kiderült, hogy a fejét és törzsét ért ütés miatt halt meg. Emellett pedig számos horzsolás borította a testét és belső vérzése is volt. 

Az anya másik gyereke, egy kilenc éves kisfiú elmondta a rendőröknek, hogy anyja hasba rúgta a testvérét, majd a fejét a falba vágta.

 A kisfiú elmondása szerint öccse eszméletét vesztette a brutális bántalmazás miatt. 

A kilencéves azt is elárulta, hogy az anyja gyakran verte az öccsét. 

Többször cipővel ütötte a fenekét, száját és a herezacskóját is. 

Arayiah megpróbálta eltitkolni, hogy veri a gyerekét, ez sminkkel próbálta meg leplezni, hogy a szomszédok és a barátok ne lássák a kisfiú szeme körüli zúzódásokat. 

A boncoláskor az is kiderült, hogy a kisfiúnak megduzzadt az agya, a máján és a belein zúzódások voltak. A gyomrában pedig 150 ml vért találtak. 

A nő másik két gyereke az apjukhoz került, mert az anyjukat gyerekbántalmazással és gyilkossággal vádolták meg. 

-írja a Ripost.

Korábban arról írtunk higy, egy 29 éves pszichológiát hallgató nőt azzal vádolnak, hogy meggyilkolta a rá bízott csecsemőt, és annak ikertestvérét is bántalmazta.

Arról is írtunk, hogy egy amerikai nő az utcán magára hagyta csecsemőjét, akire egy házaspár talált rá. A házaspár azonnal értesítette a hatóságokat, és a gyereket utána rögtön kórházba szállították. Szerencsére jól van, állítólag nem lesz baja, de szinte csak a csodának köszönheti az életét.

Egy amerikai nő és párja pedig brutálisan megölték a csecsemőjüket pár perccel azután, hogy megszületett. Egy konyhakéssel elvágták a köldökzsinórt, majd kidobták a második emeleti lakásuk ablakán.A pennsylvaniai rendőrséget március 11-én reggel értesítették, hogy egy csecsemő holttestét találták meg az utcán. A kisfiú életét már nem lehetett megmenteni. A holttest mellett találtak még a rendőrök egy véres matracot, méhlepényt és más, eldobható eszközöket egy szemeteszsákban.  

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről