Donald Trump 17 éves unokája volt a republikánus jelölőgyűlés sztárja

Kai Trump
Donald Trump
Fotó: https://x.com/DonaldJTrumpJr
Vágólapra másolva!
5 nappal a Trump elleni merénylet után megható beszédet mondott a republikánus konvención unokája, a 17 éves Kai Trump.
Vágólapra másolva!

Beszéde során nagyapja előzékenységéről, kedvességéről és erejéről is beszélt - írta a Le Figaro

Olyan, mint egy átlagos nagyapa. Gyakran felhív az iskolai nap közepén, hogy megkérdezze, hogyan megy a golf és saját napjáról is mesél. Ilyenkor emlékeztetnem kell őt, hogy iskolában vagyok, és hogy majd később felhívom

- mondta a fiatal lány, aki kedves szavakkal méltatta Trumpot.

Rengeteg ember próbálta már pokollá tenni az életét, és ő még mindig talpon van. Nagypapa, te olyan inspiráló vagy számomra, és szeretlek

- mondta. 

Donald Trump Jr. és volt felesége, Vanessa Pergolizzi legidősebb lánya szintén elítélte, hogy szerinte a média negatívan ábrázolja a politikust. 

Más embernek állítják be őt, de én tudom, ki ő valójában

- hangsúlyozta, hozzátéve, a politikus „gondoskodónak és szeretőnek” jellemezhető.

Ő tényleg a legjobbat akarja ennek az országnak, és minden nap azért fog harcolni, hogy Amerika újra nagyszerű legyen

- tette hozzá Kai Trump, akinek beszédét édesapja, ifjabb Donald Trump jelentette be, hozzátéve, hogy a lány maga kérte, hogy beszédet mondhasson. A fiatal lány gyakran szerepel nyilvánosan, 2017-ben is részt vett a korábbi elnök beiktatási ceremóniáján. Sokan úgy vélik, hamarosan ő is politikai pályára lép. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!