Elképesztő helyen bujkált a rendőrök elől egy körözött bűnöző

Vágólapra másolva!
A tennesse-i rendőrök épp egy körözött férfira vadásztak, amikor megdöbbentő felfedezést tettek: egy lakóautó padlójába egy csapóajtó volt beépítve, mögötte pedig épp az általuk keresett férfi rejtőzködött.
Vágólapra másolva!

Feltételes szabadság szabályainak megsértése miatt körözték a rendőrök a 35 éves Billy Lee Waltont, miután június 13-án közlekedési szabályszegések, és drogügyek miatt emeltek vádat vele szemben.

A férfit még 2016-ban ítélték el szexuális erőszak kísérlete miatt, majd büntetése után feltételesen szabadlábra került, azonban durván visszaélt a helyzettel.

A körözött férfi keresése során elképesztő dolgot fedeztek fel: épp egy lakókocsit vizsgáltak át, majd amikor felhúzták a padlójának szőnyegét, egy rejtélyes csapóajtóra bukkantak. 

Amikor kinyitották az ajtót, döbbenten látták, hogy mögötte egy titkos rekesz volt kialakítva, melyben a keresett férfi lapult.

image

A rendőrök információi szerint a férfit az amerikai Aarsalls Two Rivers Violent Fugitive Task Force nevű nyomozócsoport munkatársai fogták el, amely a Tennessee-i ügynökségeken működik, irodái pedig Memphisben és Jacksonban vannak. A csoport már 2600 erőszakos elkövetőt és szexuális ragadozót kerített kézre.

Walton próbaidőn volt a 2016-os bűncselekmény miatt, azonban 2024-ben veszélyes vezetés, hulladékgazdálkodási törvény megsértése, eltiltá alatt történő vezetés, illetve kábítószerkereskedelem, illetve annak birtoklása miatt emeltek vádat ellene.

Több olyan eset is előfordult már, amikor körözött emberek egészen hihetetlen helyeken próbáltak elrejtőzni a rendőrök elől.

Egy körözött ózdi férfi például a hálószobája ágyneműtartójában bujkált, amikor lecsaptak rá a rendőrök, hasonlóképpen egy 24 éves, balfi sorozattolvaj is, akit idén tavasszal kerítettek kézre a rendőrök.

Szintén az ágyneműtartóban találtak rá egy tóalmási férfira, akit lopás, szexuális zaklatás, és pornográf felvételek birtoklása miatt köröztek. A férfi évekig külföldön bujkált, majd hazatért, és így próbált rejtőzködni a rendőrök elől, ám hiába.

Egy lopás és kifosztás miatt körözött, kiskorú debreceni tolvaj pedig egy lepedő alá buújt, azt remélve, hogy így nem találnak rá a rendőrök, azonban az ő kísérlete is sikertelennek bizonyult.

Egy körözött férfi és egy javítóintézetből szökött kamasz pedig fagyasztóládában próbált elrejtőzni az őket kereső rendőrök elől Hajdú-Bihar vármegyében.

Idén pedig drónnal fogtak el a rendőrök egy körözött nagycsepelyi férfit Balatonbogláron.

Forrás : DailyStar

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!