Félelmetes videón, ahogy a ház előtt játszó gyerekeket megpróbálták elrabolni

Vágólapra másolva!
Egy biztonsági kamera rögzítette, ahogy néhány férfi megpróbálta elrabolni az utcán labdázó gyerekeket az Egyesült Államokban.
Vágólapra másolva!

A rémisztő esetet egy texasi családi ház biztonsági kamerája rögzítette. A házban lakó kisfiú és a barátai az utcán labdáznak, amikor egy fehér autó megállt a ház előtt, majd néhány felnőtt férfi megpróbálta elrabolni őket.

A gyerekek sikoltozva szaladtak be a házba, még épp időben.

Az elkövetők egyik tagja miután meglátta, hogy nem éri utol a gyerekeket, elmenekült a helyszínről.

Az eset után az egyik kisfiú azt mondta a helyi rendőrségnek, hogy a férfiak azzal próbálták meg őket a kocsijukba csalogatni, hogy azt mondták nekik, hogy kapnak egy focilabdát, ha beszállnak melléjük. A fiúk azonban a futást választották -írja az Uniladre hivatkozva a Bors.

A házban Genna és két kisfia, Zachary és Jonathan lakik.

Sikoltozást hallottam, és azt gondoltam, hogy valamilyen felfordulás van odakint

- mondta Genna, majd az idősebbik fia vette át a szót tőle.

Kiértünk a járdára, és hallottam, ahogy a sofőr azt mondja a barátaimnak, hogy szálljanak be az autójukba. Én értem elsőnek az ajtóhoz és kiabáltam, hogy valaki megpróbált elrabolni minket

- mondta el Zachary. Szerencsére azonban az összes gyerek időben el tudott menekülni. A rendőrség nyomozást indított az emberrablási kísérlet miatt.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!