Erős földrengés rázta meg El Salvadort

Vágólapra másolva!
6,1-es erősségű földrengés rázta meg szerda délután El Salvadort az amerikai földtani intézet mérése szerint. Károkról és sérültekről azonban egyelőre nem érkezett jelentés.
Vágólapra másolva!

A rengés, amely La Libertad nyugati régió partjaitól 60 kilométerre történt, a közép-amerikai ország nagy részét megrázta. 

A rengést két erős, 4,1-es és 4,5-ös erősségű utórengés követte 

- írta Nayib Bukele salvadori elnök az X-en. 

A rengést a szomszédos Guatemalában is erősen érezték. 

Az eddigi jelentések szerint a földrengést követően nem áll fenn cunami kialakulásának a veszélye - számolt be róla az AP.

Hála Istennek, eddig nem jelentettek áldozatokat vagy anyagi károkat. A szolgáltatások 100%-a helyreállt és az utakon a közlekedés fennakadás nélkül folytatódik 

- írta Bukele az X-en.

Képünk illusztráció!
Fotó: CHRISTIAN MIRANDA / AFP

Tegnap arról is beszámoltunk, hogy közepes, 5,2-es erősségű földrengés rázta meg a turisták körében kedvelt Kréta szigetét is. Áldozatokról, illetve károkról nem érkeztek jelentések a helyi idő szerint tegnap este fél nyolckor történt földmozgást követően. 

Erős, 7-es erősségű földrengés rázta meg az Oroszországhoz tartozó, gyéren lakott Kamcsatkai határterületet is a hónap közepén. Szökőár-figyelmeztetést is kiadtak.

A földcsuszamlások és földrengések a természeti elemek olyan csapásai, amelyek hatalmas pusztítást okoznak és gyakran emberéleteket is követelnek. 

Az olyan tényezők hatására, mint a heves esőzések, a földrengések, a vulkáni tevékenység és az emberi tevékenység alaposan kilenghet a földrengés skála, azaz a Richter-skála, Földünk mozgása pedig döbbenetesen pusztító is lehet. Nemrég beszámoltunk arról, hogy melyik volt az a tíz földrengés, amelyek mindegyike jelentős hatással volt az érintett régiókra.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!