Trambulin repült el egy alabamai ház felett - videó

Vágólapra másolva!
Egy hirtelen széllökés egy trambulint repített a magasba Alabama északi részén egy kétszintes ház fölé. A szürreális látványt az utca túloldalán lévő ház biztonsági kamerája rögzítette.
Vágólapra másolva!

A széllökések ereje az alabamai Huntsville közelében csütörtökön elérte 62 kilométer/órát. A szürreális látványt az utca túloldalán lévő ház biztonsági kamerája rögzítette - számolt be róla a Fox.

A videón látszik, amint a trambulint felkapja a szél, majd az egyik ház tetejébe csapódik.

A trambulin lepattant a tetőről, és az előkertben landolt a védőhálóval együtt. Ezután a trambulin a kocsibejáróra gördült, és hangos, csikorgó hang hallatszott a járdán csúszó fémtől. 

A hónap elején arról is írtunk, hogy miközben két gyerek játszott egy ugrálóvárban, hirtelen feltámadt a szél, ami felkapta azt a földről és egy közeli sportpályáig repítette. A benne lévő két gyereket azonnal kórházba szállították, azonban egyikük még aznap meghalt.

Az oroszországi Ulan-Udeban a hirtelen kerekedett forgószél felkapott egy ugrálóvárat, amin éppen legalább egy tucat gyerek játszott. A hirtelen jött erős széllökések kitépték az ugrálóvárat tartó köteleket a földből, és legalább 4 méter magasba repítették azt, ami aztán még a levegőben szétdurrant, így az összes gyerek a betonra zuhant.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!