Öt nap után találtak meg egy dzsungelben eltűnt gyereket Vietnámban

Vágólapra másolva!
A 6 éves Dang Tien Lam, Vietnám északnyugati, Yen Bai tartományban él. Eltűnése napján augusztus 17-én, egy patakban játszott kilenc testvérével, amikor testvéreit hátrahagyva a dombok közé sétált és eltévedt.
Vágólapra másolva!

Egy hatéves kisfiút, aki öt napig bolyongott az erdőben mire végre megtalálták a helyi gazdák. A munkások a kisfiú kiáltásaira lettek figyelmesek, miközben egy erdős rész takarításán dolgoztak. Lamet, egy manióka bokrokban ülve találták meg, körülbelül 10 kilométerre az eltűnés helyszínétől. A kisfiú annyira legyengült, hogy már felállni sem tudott, olvasható a BBC-n megjelent cikkben.

Annyira fáradt vagyok, hogy nem tudok felállni, kérem, vegyen fel

 - mondta a kisfiú, amikor rátaláltak.

Információk alapján Lam leveleken, vadon élő gyümölcsökön és patakvízen élte túl az erdőben. s

A gyerek azt mondta nekem, hogy amikor eltévedt, nem talált haza. És minél többet gyalogolt, annál inkább nem találta a kiutat az erdőből 

- mondta Nang úr, az egyike azoknak, aki rátalált a kisfiúra.

A rendőrség szerint csoda volt, hogy Lamot élve találták, valamint hozzátették, hogy állapota stabil.  

A helyi hatóságok több mint 150 embert –  rendőröket, katonákat és helyi önkénteseket – mozgósítottak Lam keresésére.

Az eltűnt gyerekekkel foglalkozó statisztikák azt mutatják, hogy minél tovább van távol az otthonról elvándorolt gyerek, annál kisebb az esély a megtalálására, emiatt az ezzel foglalkozó szervezetek javaslata szerint a keresést azonnal meg kell kezdeni. Idén májusban egy kislányt holtan találtak egy romániai erdőben. 2020-ban Révfülöpön veszett el egy kisfiú, az ő története szerencsés véget ért. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!