A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
3
Ezüstérem
3
Bronzérem
2

Fontos bejelentést tett Zelenszkij, megváltozik a háború menete

Vágólapra másolva!
Volodimir Zeleszkij ukrán elnök megerősítette vasárnap, hogy megérkeztek az első F-16-os vadászgépek Ukrajnába.
Vágólapra másolva!

Az államfő ezt egy Kijev melletti repülőtéren jelentette be a légierő napja alkalmából. Az esemény résztvevői közben láthatták az F-16-osokat a földön és a levegőben.

A háború kezdete óta beszélünk arról partnereinkkel, hogy le kell zárni a légterünket az orosz rakéták és repülőgépek elől. Több száz találkozót és tárgyalást tartottunk légierőnk, légvédelmünk, hadseregünk képességeinek megerősítése érdekében. Gyakran hallottuk azt a választ, hogy lehetetlen, de mi mégis valóra váltottuk

- jelentette ki az államfő. Köszönetet mondott Ukrajna azon partnereinek - kiemelve Dániát, Hollandiát és az Egyesült Államokat -, akik lehetővé tették azt, hogy országa F-16-os vadászgépeket kapjon. 

Zelenszkij nem fedte fel, hány repülőgép érkezett meg Ukrajnába. Megjegyezte, hogy számuk még nem elegendő, de reményét fejezte ki, hogy hamarosan újabb gépek érkeznek.

Korábban az Origon is beszámoltunk arról, hogy megérkeztek az első F-16-os vadászgépek Ukrajnába. Az orosz-ukrán háborús élő közvetítésünk ide kattintva érhető el. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!