A brit állampolgárokat felszólították Libanon elhagyására

libanon rommá lőtt
Rommá lőtt épület Libanonban izraeli légicsapás után.
Fotó: AFP
Vágólapra másolva!
Hétszáz fős brit katonai kontingenst vezényelt Ciprusra a londoni védelmi minisztérium az egyre mélyülő libanoni válság miatt. A brit kormány ezzel egyidejűleg Libanon azonnali elhagyására szólította fel a brit állampolgárokat.
Vágólapra másolva!

A katonai alakulat ciprusi telepítéséről szóló szerdai bejelentés indoklásában a védelmi tárca hangsúlyozza, hogy 

az utóbbi napokban jelentősen eszkalálódott az Irán által támogatott libanoni Hezbollah síita milícia és Izrael fegyveres konfliktusa,

és ennek nyomán a brit kormány folytatja készenléti terveinek kidolgozását.

A minisztérium tájékoztatása utalást tartalmaz arra is, hogy a Ciprusra vezényelt katonai kontingens részt vehet a Libanonból távozó britek elszállításában. Az ismertetés szerint ugyanis a katonai egységek tevékenységét a brit határrendészet és a külügyminisztérium illetékesei is segítik.

A brit királyi légierő legnagyobb ciprusi támaszpontja Akrotiriben működik, és ez - a Cipruson működő többi brit katonai létesítménnyel együtt - szuverén brit területnek számít.

Nagy-Britannia ezeken a támaszpontokon jelentős létszámú katonai és diplomáciai személyzetet állomásoztat, emellett 

a Földközi-tenger keleti medencéjében tartózkodik két brit hadihajó is.

John Healey védelmi miniszter a katonai kontingens ciprusi telepítésének bejelentéséhez fűzött nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy a kormány minden előkészületet megtesz a brit állampolgárok megsegítésére.

A védelmi tárca tájékoztatása szerint a brit királyi légierő (RAF) repülőgépeket és szállító helikoptereket tart készenlétben szükség esetére.

A londoni külügyminisztérium arra szólította fel a brit állampolgárokat, hogy semmilyen okból ne utazzanak Libanonba, mivel a helyzet gyorsan romlik, és ennek máris "pusztító következményei" vannak.

Sir Keir Starmer brit miniszterelnök szerdai nyilatkozatában kijelentette, hogy 

a Libanonban tartózkodó brit állampolgárok számára "eljött az azonnali távozás ideje".

Starmer is megerősítette, hogy London felgyorsítja a készenléti tervek előkészítésének ütemét a libanoni helyzet eszkalációja miatt.

Szerdai felhívásában a brit külügyminisztérium is Libanon haladéktalan elhagyására szólította fel a brit állampolgárokat.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!