Bérgyilkosokkal mészároltatta le a családját, hogy a teljes örökséget megszerezze

Vágólapra másolva!
Saját otthonukban holtan találtak egy családra, akiket az egyik rokonuk végeztetett ki. A nő bérgyilkosokat bérelt fel, hogy öljék meg a húgát, sógorát és unokahúgát. Mindezt azért, hogy senkivel ne kelljen osztoznia a több száz milliós örökségen.
Vágólapra másolva!

2017. február 17-én hajnalban lőtték agyon a 43 éves  Wagner da Silvat, 37 éves feleségét Soraya Gon alves Resende-et, valamint gyereküket, Giovanna Resende Salgadot, aki mindössze 10 éves volt. Mind hármukkal bérgyilkosok végeztek vele. 

A családot a saját házukban ölték meg, a Rio de Janeiro melletti So Gonalóban. Amikor a mentősök a helyszínre értek, megállapították, hogy az anya és a lánya meghalt, azonban az apa még életben volt. A férfit életveszélyes állapotban kórházba vitték, ahol néhány nappal később ő is meghalt. Háromszor lőtték fejbe. 

A gyilkosságot Simone Gonçalves Resende rendelete meg, a rendőrök azt is kiderítették, hogy miért.

 Simone Gonçalves Resende azért ölette meg a családját, hogy megkapja apja 949.200 fontos (442 millió forint) teljes örökségét. 

Juliana Bessa Ferraz Kryhktine bíró, aki a Rio de Janeiróban folyó tárgyalást elnökölte, elmondta, hogy a bűncselekmény körülményeit az is súlyosbítja, hogy a családra akkor támadtak rá, mikor aludtak. 

image

Hozzátette, a gyilkosságot aljas indokból követték el, ráadásul olyan módszerekkel, amelyek nem adtak esélyt arra, hogy az áldozatok védekezni tudjanak. 

A bérgyilkosok között volt Resende fia is, Matheus Resende Khalil, akit 49 év börtönbüntetésre ítéltek. A másik két elkövető, Diego Moreira da Cunha és Gabriel Botrel de Ara jo Miranda 50-50 évet kapott. 

Simone Gonçalves Resende pedig 54 év börtönbüntetésre ítélte a bíróság

- írja a Mirror.

Ahogy azt megírtuk, A rendőrök négy holttestet találtak egy surrey-i család otthonában augusztus 31-én délután negyed 2 körül. Jelenleg a haláluk körülményeinek megállapítása érdekében folynak a vizsgálatok, bár a helyi rendőrök gyanúja szerint a férfi megölhette a három gyereket, ezután pedig nagy valószínűséggel magával is végzett.

Korábban arról is beszámoltunk, hogy egy tennessee-i férfi fegyverrel támadt feleségére és unokájára, majd egy lövéssel végzett velük. A férfi miután végzett a feleségével és az unokájával, öngyilkos lett.

Egy apa megölte feleségét és két gyermekét, majd saját magával is végzett az Egyesült Államokbeli Lindenben. A férfi az öngyilkossága előtt felhívta az egyik családtagot és elmondta, hogy mit tett.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116 123 ingyenes lelki elsősegély-számot, vagy keresse fel a suicidprevencio.hu weboldalt! 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!