Hosszú idő után újra halálra ítéltek egy bűnözőt Dél-Karolina államban

Vágólapra másolva!
Azok után tudja kivégezni egy Freddie Owens nevű elítéltet az államban, hogy a börtönök tisztviselői 2011 óta küszködtek a halálos injekciókhoz szükséges kábítószerek beszerzésével amelyek 13 éven keresztül szüneteltek a kivégzések.
Vágólapra másolva!

A Sky News közölte, a szünet óta a halálraítéltek száma csökkent Dél-Karolinában. Az államban 2011 elején még 63 halálraítélt volt, Owens pénteki halála után most 31-en vannak.

Azt írták, hogy a sikeres fellebbezések okán körülbelül 20 embert kivettek a halálsorról, így ők más börtönbüntetést kaptak. Mások pedig természetes halállal haltak meg.

Ismertették, hogy Owenst évekkel ezelőtt még azért ítélték el, mert 

1997-ben Greenville-ben egy rablás során megölt egy kisbolt eladóját. A tárgyalás ideje alatt pedig a férfi végzett egy megyei börtönben fogva tartott személlyel is. 

A támadással kapcsolatos beismerő vallomását két különböző esküdtszék és egy bíró előtt olvasták fel, akik mindannyian halálra ítélték.

A 46 éves Owens nem tett végleges vallomást.

A Sky News azt is megírta, hogy a férfi utolsó étkezése két sajtburgerből, sült krumpliból, jól átsütött bélszínből, hat csirkeszárnyból, két epres üdítőből és egy szelet almás pitéből állt. 

Amikor a halálkamra függönye kinyílt, Owens egy hordágyra volt szíjazva, karjait az oldalához feszítették. Miután beadták neki a halálos injekciót, mosolyogva elköszönt az ügyvédjétől majd behunyta a szemét. 

Owens fellebbezéseit többször is elutasították, az utolsót péntek reggel egy szövetségi bíróság.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!