Elindult az izraeli hadsereg, készek lerohanni a Hezbollahot

Vágólapra másolva!
Az elmúlt nap rakétatámadásai miatt két dandárt sorakoztatnak fel a libanoni határnál. Izrael egyre több Hezbollah-rakétát és kilövőállomást semmisít meg, hamarosan pedig elindíthatják a szárazföldi offenzívát is.
Vágólapra másolva!

Az izraeli hadsereg (IDF) szerdán közölte, hogy két tartalékos gépesített lövész dandárt irányítanak a libanoni határhoz, hogy felkészüljenek a Hezbollah síita milíciával való konfliktus esetleges eszkalálódására, valamint arra az esetre, ha az izraeli szárazföldi erőknek be kellene vonulniuk Libanonba. A hadsereg azt is közölte, hogy 

a légierő szerdán körülbelül 280 Hezbollah-létesítményt támadott meg, beleértve azokat a rakétaindító állásokat is, amelyek Cefatot, Naharíját és a Haifa környéki völgyeket vették célba. 

Fotó: AFP

A libanoni egészségügyi minisztérium szerint a támadásoknak huszonhárom halottja és kilencvenöt sérültje van.Az ENSZ humanitárius hivatalának (OCHA) adatai alapján az elmúlt öt napban, mióta az izraeli–Hezbollah konfliktus felerősödött, 

több mint 90 ezer libanoni volt kénytelen elhagyni otthonát. 

Joáv Galant, Izrael védelmi minisztere szerint az ENSZ elkerüli felelősségét, hogy megakadályozza a Hezbollah Irán-barát támadásait Izrael ellen. Az izraeli és libanoni légicsapások egyre intenzívebbek. A Hezbollah szerda reggel bejelentette, hogy ballisztikus rakétával vette célba a Moszad központját Tel-Aviv külterületén. Eközben az USA, Európa és több arab ország is próbálja mérsékelni a harcokat és elkerülni egy izraeli szárazföldi támadást Libanon ellen, ami akár regionális konfliktushoz is vezethet, bevonva Washingtont és Teheránt is - írja a Világgazdaság.

Korábban beszámoltunk arról, hogy rengeteg izraeli járatot töröltek a légicsapások miatt, a Wizz Air gépei is érintettek - videó. A háború tavaly október 7-i kezdetétől négy olyan időszak volt, amikor a biztonsági helyzet számos járat törléséhez vezetett: a háború kitörésétől december végéig, majd áprilisban, az iráni támadás után, egész augusztusban Iszmail Hanije Hamász-vezér és a Hezbollah magas rangú vezetőinek meggyilkolása után, és szeptember közepétől a libanoni eszkaláció miatt.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!